Déri István

Egy kicsit a kicsiknek - "Nagyon Bókay"

Individual events
folyamatos

Sziasztok!

Déri István vagyok, újdonsült Bókay Sportnagykövet! :)
Életem számos fordulópontján nagyon fontos szerepet játszott a Semmelweis Egyetem és azon belül is különösen a Bókay gyermekklinika. Itt születtem – na jó, Mária utcában – ide jártam gyermekkori betegségem miatt kontrollra 2 éves koromtól kezdődően, ide jártam dialízisre majd 5 évet, itt nyaraltattunk dializált gyermekeket, dolgoztam itt külsősként laboratóriumokban, most itt dolgozom egyetemi munkatársként és ide hozom gyermekeimet is, ha szükséges.

Rengeteg minden köt ide, orvosok, nővérek, portások, munkatársak, ismerősök vagy éppen betegtársak. Sokszor, sok mindent kaptam ettől az Egyetemtől és a Klinikától, most pedig szeretnék visszaadni egy keveset.

Sportnagykövetként azt vállalom, hogy 10 év kihagyás után újra kvalifikálom magam a szervátültetettek röplabdacsapatába, hogy a csapattal képviselni tudjam Magyarországot augusztus 17-24 között az angliai Newcastle-ben megrendezésre kerülő 2019-es Transzplantáltak Világjátékán!

Link: https://wtgf.org/2019-wtg-newcastle-gateshead-uk/.

A transzplantált válogatott eredményeit elnézve, ez korántsem lesz egyszerű feladat, de közel sem annyira nehéz, mint egy koraszülött vagy beteg újszülött harca az életért!

Mivel az idő addig még rengeteg, ezért nem kisebb célt szeretnék kitűzni, legalább 500.000,- Ft adomány, azaz egy infúziós pumpa árának összegyűjtését a Bókay Gyermekklinika Alapítvány részére.

Hogy Titeket és egyben magamat is motiváljam, minden 100.000,- Ft beérkezett adomány után jógázok egyet valahol egy előre bejelentett nyilvános helyen, ahová természetesen szeretettel várok majd mindenkit! Ki tudja, még lehet, hogy egy jó kis jóga-flashmob is összejöhet közösen!

Támogassatok a Bókay Gyermekklinika Alapítványt, akár rajtam, akár bármely Sportnagykövetén keresztül, éljetek egészségesen, kövessetek minket a Facebook-on, Instagramon, és gyertek jógázni!

Jógahelyszínek:
- Citadella
- Városliget (Vajdahunyad vár)
- Halászbástya
- Normafa
- Margitsziget
- és várok minden további ötletet!


A jógaórák időpontjait pedig Facebook-on teszem közzé, a beérkezett 100.000,- Ft adományokat követően! :)
Home / For individual donors / Ambassadors and commitments

List of donors

2018-06-27 Steve 2 000HUF Az első utalás az enyém :-)
2018-06-27 Eszter amount not public Hajrá Maci! :)
2018-06-28 MP amount not public :)
2018-06-28 Virci amount not public Hajrá! :)
És mindenképp szólj a jóga időpontjáról. :)
2018-07-21 Zoli 10 000HUF A jóga nem érdekel ;)
2018-07-21 anonym 68 000HUF A helyszínen még gondolkodom :)

Related event - Individual events

2019-01-01

Individual events can be any events such as

  • Sport events (running, cycling, swimming, etc.)
  • Special events (e.g. a New Year’s plunge in the Balaton)
  • Commitments related to your looking (e.g. a special costume, becoming bald-headed, etc.) – this is especially well working as the Ambassadors create themselves the live promo of the event
  • Giving up something hard (eg. smoking, slimming diet)
  • Record attempts (pl building house of cards, 24 hour football game, pulling away a truck, etc – doesn’t have to be a Guinness record…)
  • Team commitments (e.g. a commitment taken together with colleagues, friends)
  • Anything else you would like to do in order to campaing and collect money for a Good Cause