Tóth Csaba

Élményekben gazdag nyári szünet a H52-ben

"New Day – New Hopes"
2019.10.05.

2016. óta dolgozom a H52 Ifjúsági Iroda és közösségi Tér munkatársaként. Ki kellett várnom a lehetőséget, 2009-ben úgy fejeztem be az egyetemi képzést, hogy a fiatalokkal akarok foglalkozni, hisz esetükben a szociális munka tényleg nem a sokszori "tűzoltás", az aktuális kisebb-nagyobb problémák orvoslása, hanem egy jövőbe tekintő munka, hiszen ők az új generáció. Mikor a tevékenységünket tervezzük, ezt tartom mindig szem előtt, olyan foglalkozásokat, programokat találjunk ki, melyektől a résztvevők végül úgy érzik (lehet, hogy csak később), hogy többek lettek.

Jövőre harmadik alkalommal szervezzük meg a "Nyár52 - Minden napra egy program" elnevezésű projektünket. Ennek célja az, hogy az Irodánk környékén élő fiatalok, ahelyett, hogy egész nyáron csak lennének, minden napra valami lehetőséget biztosítsunk. Olyat, amellyel nem biztos, hogy szembetalálkoznak hétköznapjaikban, legyen az egy kézműves ékszer elkészítése, kalandpark látogatás, vagy akár egy egész hetes tematikus tábor.


Ehhez kérem most a segítségeteket, adománygyűjtésünk célja, hogy a jövő nyár is kellemes élményekben gazdag legyen a fiataljaink számára.
Home / For individual donors / Ambassadors and commitments

#Summer52 – programmes for every day!

Summer52 – programmes for every day! is the idea to create daily special programmes during the summer holiday for kids and youth of H52 Youth office and community space. H52 is located in the 9th district, and most of the kids that visit H52 cannot afford to spend the summer actively. With the Summer52 program we organise opportunities daily to go out and enjoy the summer.

List of donors

2019-09-04 toma 21 337HUF gyorsabban, keményebben! :)
2019-09-18 Juli 10HUF
2019-09-18 Juli 10 000HUF
2019-09-23 Zagyva Kata 1 500HUF Hajrá Csabi :)
2019-09-23 Andor 5 000HUF Hajrá H52 - Nyár 52 ! :)

Related event - "New Day – New Hopes"

2019-10-05

“New Day – New Hopes” is a new community fundraising event the central element of which is a walk starting late at night and finishing at sunrise. The main participants of the morning walk are fundraising Ambassadors who, through their participation in the event, collect funds for a Good Cause of their choosing in their own circle of friends.

The concept and the spirit of the event are built around two thoughts: the dawn after the night, the sunrise, which symbolizes hope and optimism in the future and the common walk that reflects the cooperation between individuals and organizations. All of this without any political overtones, the event is solely focused on the activities of NGOs and on fundraising.

The morning walk will take place on 5. Octobre 2019 (Saturday), its planned route will be from the Széll Kálmán square to the top of the Gellért Hill (about 3.5 km). The planned departure time is 5:00, the sun rises at 6:47, and the program ends with a common breakfast after sunrise.

" There was never a night or a problem that could defeat sunrise or hope."
(Bernard Williams)​