PÁLINKÁSNÉ LŐRINCZ, Ildi

Én is lehetnénk - Te is lehetnél

"New Day – New Hopes"
2019.10.05.

Pálinkásné Lőrincz Ildikó (Ildi) vagyok és hosszú nevem mögött ez a történet áll.

Budapesten, a magyar fővárosban éltem több, mint 20 évig, amikor lehetőséget kaptam, hogy Debrecenbe költözzem hétköznapokra egy érdekes állás kapcsán: egy informatikai multit képviselhettem frissdiplomás toborzóként és mint ilyen, furikáztam egyetemekhez és középiskolákhoz, hogy rektorokkal és más döntéshozókkal találkozzam annak érdekében, hogy cégem felvehesse a Náluk végző diákokat.

Egy alkalommal, amint az a rendőrségi helyszíni szemléből kiderült, túl gyorsan, rutinból vezethettem, mikor egy vonat elütött a céges autómban; a fénysorompó működött ugyan, de olyan látási viszonyok között, amik akkor is fennálltak, nem lehetett jól látni, hogy fehéret vagy pirosat mutatott-e, sorompó pedig nem volt (ezt a vasúttársaság/a város csak a balesetem után telepítette). A vonat az anyósülés felől csapódott a kocsimba és 'csak' egy Bzmot volt, így nem haltam szörnyet a helyszínen, viszont mesterséges kómába tettek hogy az agyam meggyógyulhasson (csak a fejem/koponyám sérült). Előbb a debreceni Kenézy kórházba, majd a budapesti Péterfy kórházba, végül pedig az OORI-ba (Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet) szállítottak.

6 hónapba telt, míg visszatérhettem a vállalathoz egy másik szerepben Budapesten (hogy ne kelljen ismét ugyanazon a vasúti kereszteződésen áthajtanom nap mint nap). Teljesen felépültem, de az OORI-ban volt pár szörnyű történet körülöttem: egy lányé (egyik szobatársamé), aki többedszerre volt már bent; egy idősebb férfi betegé, aki már soha sem lett képes beszélni, mert a sztrókja kapcsán afáziás lett és volt egy csomó fiatal, stb. kerekesszékkel.

Szóval, ahogy láthatod, én is lehettem volna (ehelyett boldog feleség lettem, mert, ha már megmaradtam Neki, elvett a párom). És te is lehetsz, baleset okán, vagy egy szerencsétlen génkombináció miatt, mint az egyik rokonom, akinek az elsőszülött fia Down-kórosan született.
És a családod is lehet, és a betegség, a baleset, a szerencsétlen életesemény egy életre meghatározza a mindennapjaidat; a gondozó családtagod már soha többet nem fogja az eredeti munkáját végezni, mert az érintettet kell ápolnia akár 0-24-ben...

Annak érdekében pedig, hogy segíthessem a rászorulókat, csatlakoztam ehhez a közösséghez, hogy adományt gyűjthessek nekik céljaikhoz, azaz hogy ösztönözhessenek arra, hogy mindannyian elfogadjuk a különleges igényűeket egy olyan társadalomban, amelyben az inklúzió érték.
Azaz segítek Nekik, hogy segíthessenek.

Ők, illetve közben már mondhatom, hogy mi (https://www.egysimaegyforditott.com/; https://www.facebook.com/1sima1forditott) ugyanis azon dolgozunk, hogy a világ elfogadóbb és nyitottabb legyen, ha fogyatékos gyerekekről, emberekről van szó. Közösséget építünk, oktatunk, játszunk, beszélgetünk. Ezt mind annak érdekében tesszük, hogy a sok átadott és megtapasztalt információ és élmény segítségével megmutassuk, hogy mindenkivel lehet kapcsolódni, kommunikálni és akár játszani, dolgozni vagy barátkozni is.
Tevékenységünket a jobb oldali gomb megnyomásával támogathatod.
Home / For individual donors / Ambassadors and commitments

Let’s work together for a more inclusive Hungary

Inclusion should be more than an illusion.

Who are we and what do we do? 
We are a team of professionals and parents with disabled children working for a more inclusive society. For the past few years, we have been bringing sensitivity trainings about people with disabilities to schools, and we have been organizing inclusive activities for mixed ability student groups and families raising disabled children. We believe that bad feelings come from a fear of the unknown. Children and adults with and without disabilities can become friends, as we have experienced over and over in the past few years.

What are we fundraising for? 
We have received fantastic feedback from children, teachers, and families raising disabled children who often live in isolation Hungary. We are fundraising to continue our existing programs, and to scale our operations. We have been asked to expand our programs to include children in middle school and high school. We would like to realize more of our ideas, and reach wider audiences. We want to bring our training programs to universities, corporate trainings, even festivals. 

This work takes long hours, newer equipment, and of course, money. For a long time, we have dreamed of passing our know how on to other parents with special needs children in other regions, so that they can continue to build on what we started. Or no, not build: to tear down the walls between disabled society and enabled society. 

How can you help?
Press DONATE!  to make a donation of any amount you see fit on this page or those of our ambassadors. There is power in numbers! Thank you in advance. You can find us here: https://www.facebook.com/1sima1forditott/

Please visit our website (in Humageian) at www.egysimaegyforditott.com

A note on the name: “Egy sima egy forditott” is Hungarian phrase that comes from knitting that stands for “knit one, knit purl.” It is used to to express diversity among people and children. 

 

 

 

List of donors

2019-09-11 anonym amount not public
2019-09-16 anonym 5 000HUF

Related event - "New Day – New Hopes"

2019-10-05

“New Day – New Hopes” is a new community fundraising event the central element of which is a walk starting late at night and finishing at sunrise. The main participants of the morning walk are fundraising Ambassadors who, through their participation in the event, collect funds for a Good Cause of their choosing in their own circle of friends.

The concept and the spirit of the event are built around two thoughts: the dawn after the night, the sunrise, which symbolizes hope and optimism in the future and the common walk that reflects the cooperation between individuals and organizations. All of this without any political overtones, the event is solely focused on the activities of NGOs and on fundraising.

The morning walk will take place on 5. Octobre 2019 (Saturday), its planned route will be from the Széll Kálmán square to the top of the Gellért Hill (about 3.5 km). The planned departure time is 5:00, the sun rises at 6:47, and the program ends with a common breakfast after sunrise.

" There was never a night or a problem that could defeat sunrise or hope."
(Bernard Williams)​