Benkő Fruzsi

Futok az InDaHouse-ért, futok magamért, futok 420.000 forintért

Individual events
folyamatos

Futok az InDaHouse-ért:

Mert ez a program az életem műve.

Mert megígértük a gyerekeknek, akikkel dolgozunk, hogy nem hagyjuk abba, megyünk minden héten, amíg csak iskolába járnak.

Mert kell egy hely, ahol minden foglalkozásnak dedikált helye van. Ahol nem kell minden pénteken és vasárnap 1-1 órát pakolnunk és költözködnünk ahhoz, hogy berendezzük a foglalkozások helyszínét. Ahol az önkéntesek nem koszos matracokon alszanak.

Futok magamért:

Mert a sport és az én kapcsolatom rettenetes. Pedig ahhoz, hogy életem végéig tehessem a dolgom, az kell, hogy fitt legyek és egészséges.

Mert egy évvel ezelőtt terhes lettem. Akkor épp rendszeresen futottam. Az egyik futás után vérezni kezdtem. Egy hónappal később elvetéltem. Nem a futás tehetett róla, de azóta kétszer futottam csak és semmi kedvem hozzá. De az eszemmel tudom, hogy futni jó, mindenféle értelemben. De egyedül nem bírom magam rávenni, kell hozzá egy cél, és ez most kapóra jön. Talán, mire véget ér a kihívás már ugyanúgy a része lesz az életemnek, mint egy éve, talán megint hiányozni fog, ha nincs rá időm és megmarad hosszú távon.

Futok 420.000 forintért:

Mert minden hétvégén 420 kilométert utazunk oda-vissza azért, hogy foglalkozhassunk a gyerekekkel. Hogy megvalósíthassuk az InDaHouse csodát.

Mert nagyon kell a pénz az építkezésre és a program vezetőjeként, alapítójaként talán sikerül ennyit összeszednem.

42 napon át fogok futni, február 1-től március 14-ig. Tavaly március 15-én volt az utolsó futásom és április 15-én vetéltem el. Ezt a 42 napot azon kívül, hogy az InDaHouse Központért vállalom, szeretném arra is használni, hogy legalább egy kicsit lebontom a vetéléssel kapcsolatos tabukat. Nagyon dühös vagyok amiatt, hogy titokként kezeljük, nem beszélünk
róla, miközben a valóságban a mindennapi élet része. Szinte minden nővel előfordul.
Home / For individual donors / Ambassadors and commitments

Construction of InDaHouse Center for Volunteers and Children

We need a place, where children can learn and play! SZIA InDaHouse volunteers have been there for them each weekend, for 3,5 years.

We have the plot of land for the construction, with a small adobe house on it, and the necessary amount of bricks and tiling (for the roof). On top of these, we will need everything else you need to build a house: plasterboards for walls, doors and windows, sanitary ware, basic electric material, revetment, heating, tons of screws, gypsum, and paint.

Hundreds of children will learn there with volunteers at weekends, get through their A-levels, or choose the right profession with the help of our mentors.

Organize a house party to support us, or take up a challenge with numbers 21 or 210, as we will construct the house 210 km away from Budapest!

Each contribution counts!

1 sheet of plasterboard: HUF 1500
25 kg gypsum: HUF 3000
1 tap: HUF 10.000
1 window: HUF 20.000
1 door (indoors): 30000 HUF
1 heater panel: HUF 60.000

With your friends, chip in for plasterboards or the doors for a room.

Support us and be a part of this miracle. Be present at the birth of a center that will be the first one of its kind in Borsod-Abauj-Zemplen county. A volunteer center where anyone from the country and the world can help the children in the area by tutoring and playing with them.

You can contribute via: www.kozpont.indahousehungary.hu

List of donors

2018-01-31 Vera 10 000HUF Alapkő. Építs rá valami csodásat!
2018-01-31 TRicsi 4 200HUF Hajrá Fruzsi. Hajra InDaHouse
2018-01-31 Sorstárs 2 000HUF Drukkolok, hajra! ☺
2018-01-31 Barna Era 5 000HUF Hajrá Fruzsi, nagy harcos vagy, megérdemled a támogatást! Sikerülni fog!
2018-01-31 Zanya 4 400HUF Ez kb. 10 ismerős ;-)
2018-01-31 Annamari 10 000HUF Szuper amit csinalsz, csinaltok Fruzsi! Nagyon jo helyre megy az adomany.
Az epulo haznak, a babanak, neked, nektek szurkolok nagyon!
Annamari
2018-02-01 Rózsa Magdolna 1 000HUF Egy kis csepp a tengerben amivel most segíteni tudok, de sok ilyen cseppekből össze fog jönni, amire szükségetek van és amihez sok sikert, boldogságot kívánok :)!
2018-02-01 anonym amount not public
2018-02-01 Timi 10 000HUF Hajrá!
2018-02-01 Barbi 10 000HUF Hajrá Fruzsi! Példakép vagy! Hajrá IDH!
2018-02-01 Zsofi 10 000HUF Hajrá!
2018-02-02 anonym 1 000HUF
2018-02-02 Veró 3 000HUF Mindent bele! ☺️
2018-02-02 Móni 5 000HUF Harjá Fruzsi, mikor futunk együtt? :*
2018-02-04 Sün Piroska 5 000HUF
2018-02-05 VikiLacus 10 000HUF sok sikert, drukkolunk!
2018-02-05 Réka 5 000HUF Hajrá, Fruzsi! Fontos, amit csináltok.
2018-02-05 Edina 3 000HUF Sok sikert! Szorítok!
2018-02-05 Kamilla 5 000HUF Hajrá Fruzsi! Ölelés! Kamilla
2018-02-05 Ferenc Viki 4 200HUF Fuss Forest, fuss! :)
2018-02-05 Péter 6 000HUF Hajrá Fruzsi! Lélegezz!
2018-02-05 Klári 17 500HUF Hajrá, menni fog :-)
2018-02-05 Péter 5 000HUF Szurkolok! Sikerülni fog!
2018-02-06 Melinda 4 200HUF
2018-02-06 Botta Mária 20 000HUF
2018-02-06 LD 3 000HUF
2018-02-07 Barbi 12 000HUF Csodásak vagytok, Fruzsi! Sosem felejtem el az élményt, amit önkéntesként kaptam tőletek, remélem, lesz lehetőségem visszatérni. Drukkolok!
2018-02-08 Lujza 100 000HUF Hajra Fruzsi! Hajra IDH! ♥
2018-02-09 Kinga 3 000HUF Hajrá Fruzsi! Meg tudod csinálni! :)
2018-02-10 Balai Judit 12 000HUF Hajrà Fruzsi és mindenki!
2018-02-10 Judit 10 000HUF sok sikert!
2018-02-10 Andi :) 5 000HUF Csodák vagytok!
2018-02-11 Fanni 3 000HUF Csak így tovább! :)
2018-02-11 Bolyhos Andi 1 500HUF hajrá!
2018-02-12 Veri 2 000HUF
2018-02-12 anonym 10 000HUF
2018-02-14 CsV 5 000HUF :)
2018-02-15 Balogh János 2 000HUF Sok sikert kívánok!
2018-02-16 Dia 1 000HUF Örülök, hogy hozzájárulhatok, ehhez a fontos munkához.
2018-02-16 Matolcsi Zsuzsa 10 000HUF
2018-02-16 Éva 5 000HUF Hajrá Fruzsi!
2018-02-16 Emese 8 000HUF Puszkók és hajrá-nyuszkók!
2018-02-17 anonym 62 000HUF Szerintem meg ne hagyd abba!
2018-02-20 Andi 2 000HUF Előtted nincs lehetetlen :)
2018-02-27 Gábor 15 000HUF Szuper dolgot hoztál és hozol majd létre! Hajrá!
2018-02-27 Kovácsék 2 000HUF Nagyon drukkolunk! És minden Tiszteletünk a Tiéd!
2018-02-28 anonym 4 000HUF Remélem szép lesz majd a ház, hangoz a gyerekzsivalytól. :)
2018-03-01 Eni 3 000HUF 1 zsák gipsz! hajrá Fruzsi!! Méltóság! ;)
2018-03-01 SzaG 15 000HUF Hajrá :-)
2018-03-06 Vera 1 800HUF 2000000
2018-03-07 anonim 1 000HUF Hajrá Fruzsi!
2018-03-07 anonim 420 000HUF IDH - épüljön a legjobb mosolyközpont :)
2018-03-08 anonym 116 200HUF
2018-03-08 anonym 50 000HUF egy hős vagy :)
2018-03-09 laci 15 000HUF
2018-03-09 Margó 10 000HUF
2018-03-14 Oszi 1 500HUF Gratulálok!

Related event - Individual events

2016-12-31

Individual events can be any events such as

  • Sport events (running, cycling, swimming, etc.)
  • Special events (e.g. a New Year’s plunge in the Balaton)
  • Commitments related to your looking (e.g. a special costume, becoming bald-headed, etc.) – this is especially well working as the Ambassadors create themselves the live promo of the event
  • Giving up something hard (eg. smoking, slimming diet)
  • Record attempts (pl building house of cards, 24 hour football game, pulling away a truck, etc – doesn’t have to be a Guinness record…)
  • Team commitments (e.g. a commitment taken together with colleagues, friends)
  • Anything else you would like to do in order to campaing and collect money for a Good Cause