Grim Marcsi

Minden csoda alapja a szeretet!

"New Day – New Hopes"
2018.09.29.

Társadalmi összefogás, hogy az örökbefogadás többet ne legyen tabutéma Magyarországon!

Kedves Barátaim, Ismerőseim, Adományozók!

2017. július 6.-án kiteljesedett az életünk, Mórucz Lajosné Gabika és a Gólyahír Egyesület segítségével, nyílt örökbefogadással hazatalált hozzánk kisfiúnk, Marci. Gabika ott volt velünk az első percben, Ő mondta először nekem Anyuka, itt a kisfiad!

Mindig csodálattal néztem, figyeltem Gabikát, életében 901 gyermek került szerető családba. Hitvallása miszerint „Minden gyermeknek családban a helye”, igazi társadalmi felelősségvállalás volt a szó legnemesebb értelmében. Minden napja és éjjele 20 éve a gyermekek családba segítéséről szólt.
Gabika a családba kerülés, az örökbefogadás után sem engedte el a gyermekeink és a szülők kezét, fontos volt számára mindennap, hogy tudjunk egymásról és segítsük, akinek éppen szüksége van rá. A Gólyahíres nagycsaládban, vagy a mindennapokban együtt örüljünk, vagy oldjuk meg a feladatokat. Vallotta, hogy „nincs probléma, csak megoldandó feladat”.

Ennek a csodálatos közösségnek a tagjai lehetünk, ahol az emberi értékek, az összetartás nagyon fontos, - s most a kampány Követeként a Gólyahír Alapítvány felkérésére én is mindent meg fogok tenni, hogy Gabika és a Gólyahíres nagycsalád álmát valóra váltsuk, s létrehozzunk egy közösségi teret, a Gólyafészket mely állandó bázisa lesz a Gólyahíres gyermekeknek és családoknak.

Gólyamama mély nyomot, életművet hagyott itt a földi létben pár héttel ezelőtt. Tisztessége, elhivatottsága, nyugalma és tiszta szíve példaértékű. Utolsó telefonbeszélgetésünkkor két nappal halála előtt, csilingelő hangon beszélt, tervek sokaságát mondta el, s abban maradtunk mi, Gólyahíresek megcsináljuk, létrehozzuk a Gólyafészket – nyár végén elindul a kampány.

Gólyamama már fentről vigyáz ránk, s remélem látja, hegyeket mozgatunk Követ társaimmal, hogy az álom valóra váljon. Célom, hogy a kampány eredményes legyen, s a Gólyahír Alapítvány a Gólyahíres családokért vehessen egy ingatlant, ahol klubok, szakkörök és foglalkozások segítségével, igazi értékteremtésre kapnak lehetőséget gyermekeink és mi szülők is. Az örökbefogadás még mindig tabutéma Magyarországon, a Gólyafészek jelképe lesz a társadalmi összefogásnak és elfogadásnak is.

A Gólyahír Egyesület természetesen azóta is Gabika szellemiségéhez hű, éjjel-nappal dolgoznak Gólyamama munkatársai és az elmúlt hetekben is 3 kisbabát segítettek családba.
Kérlek Benneteket, anyagi lehetőségeitekhez mérten pénzadománnyal támogassátok célkitűzésünket! Egy kávé, egy könyv, egy színházjegy ára vagy ennél több - cég esetén nagyobb összeg adományozása is egyformán értékes számunkra.

Szeretettel és köszönettel:

Grim Marcsi, boldog Anyuka
Home / For individual donors / Ambassadors and commitments

Stork nest in remembrance of Gabika Mórucz- family friendly community basis for adoptive families

Help us to build a strorknest for the memory of Gabika Mórucz! Storknest will be  a -family-friendly community space for adoptive families

Help us build a storknest!

Family is the supportive, acceptance medium in that every child needs to grow up happily and safely. But sometimes life spells some strange scenarios. There are families, where they are happy to expect, but  the baby is not coming. Other children start to grow unexpectedly under the mother's heart while she can not care for them. The decision to give birth to her baby is a courageous but hard decision. In that case, a helping hand is good. In the past 18 years, the Gólyahír Association has assisted to more than 900 children and found a loving family through open adoption. They take care of their families  and  they do not allow family hands after the adoption. That is why the association established the Gólyahír Foundation 4 years ago for the adoptive families. The Gólyahír (means in English storknews or marigold) Foundation is working to help families raising balanced, successful people who accept their own story. For this purpose, we organize adventure programs, provide children with development programs, and assist parents in solving educational problems. Our long-cherished plan is to create a community space - a Storknest - which serves as a family-friendly base for

- our development sessions for children, our puppetry therapy sessions

- our parents' clubs where moms and dads can receive help in solving specific  problems

 - where we could organize a club for adopted teen age children.

 

List of donors

2018-08-22 SZT 1 000HUF
2018-08-22 anonym 100 000HUF
2018-08-23 anonym 5 000HUF
2018-08-23 Csubika 5 000HUF
2018-08-23 MM 5 000HUF Minden csoda alapja a szeretet!
2018-08-23 MK KFt 10 000HUF Minden csoda alapja a szeretet!
2018-08-27 Dr. Pérely Judit amount not public
2018-08-27 anonym 20 000HUF Szia Marcsi, átutaltam 20 ezer forintot. Köszönöm, h megoszottad, remélem összejön amire szükségetek van! ákos
2018-08-27 Lposi Elza 5 000HUF Puszillak, sok sikert, s szlj, ha valamiben tudok segteni. Elza
2018-08-27 Éva 10 000HUF
2018-08-28 Adam 20 000HUF
2018-08-28 Eszter Dani 50 000HUF :)
2018-08-28 Sándor amount not public Szia Marcsi! Sok boldogságot kívánok, a kampányhoz pedig sok sikert! Sándor
2018-08-29 Gabriel 10 000HUF
2018-08-29 Németh Szilvi 3 000HUF :)
2018-08-29 mg 1 000HUF
2018-08-29 anonym 2 000HUF
2018-08-29 Gallai Eszter amount not public Sok sikert kívánok!!!!
2018-08-30 Ágica amount not public Kívánom hogy sikeres legyen
2018-08-30 Dr.Szilas Ádám 20 000HUF
2018-08-31 2 000HUF Szeretni és szeretve lenni a legnagyobb boldogság a világon.
2018-08-31 ikh idealhome zrt Marcsi 25 500HUF
2018-08-31 PL 1 000HUF
2018-09-03 anonym 200 000HUF Sok siker kívánunk!
2018-09-03 HK 5 000HUF
2018-09-04 András 10 000HUF
2018-09-05 AndrásiL 5 000HUF
2018-09-06 Marcsi amount not public Hajrá Marcsi, minden sikerülni fog!!!????
2018-09-06 anonym 10 000HUF Sok sikert eme nemes célhoz ;-)
2018-09-06 Anonim 5 000HUF Drága Marcsi!

Szeretettel küldjük :) Adri, Zoli és Kira
2018-09-10 Romfa János 3 500HUF
2018-09-10 Maya 5 000HUF
2018-09-11 Péter 5 000HUF Marcsi mindig meg tud lepni az önzetlenségével, a tettre készségével és a segíteni vágyásával.
Csak így tovább.
2018-09-11 anonym 20 000HUF Sikerülni fog!Sok szeretettel küldöm
2018-09-11 Zizike 5 000HUF Sok sikert!!!
2018-09-11 RG amount not public
2018-09-11 AndrisLujzi 10 000HUF Szeretünk, Marci!
2018-09-12 V. Anikó 5 000HUF Sok szeretettel egy közös jó ügyért!
2018-09-12 Hakapeszi, Hakapeszi Mama 20 000HUF Boldog Névnapot..:)
2018-09-12 Marta 5 000HUF az összefogás ereje meghozza az eredményt:) Sok sikert kívánok!
2018-09-12 Hérics 10 000HUF
2018-09-13 Kertész Anna 5 000HUF Aki egyszer látott árva szempárt, sosem felejti, milyen mély szomorúságot tükröznek. Minden gyereknek jár a szerető szülő!
2018-09-13 anonym 20 000HUF Sikerülni fog! :)
2018-09-16 Silye család 10 000HUF Marci egy csoda a családunkban!
2018-09-16 Viki 25 000HUF ❤️
2018-09-16 Demus-Magyari család 5 000HUF Szeretettel egy másik gólyás Marci boldog szüleitől
2018-09-16 Anonim amount not public Marcsika nagyon szeretünk benneteket! Mi is hiszünk a jó dolgokban! Sok szépet Neked / Nektek :) és az ügynek amièrt annyit tettél és teszel! Puszi Szücsi Évi Liza Marci
2018-09-16 anonym 10 000HUF
2018-09-16 Irén 5 000HUF
2018-09-16 anonym 2 000HUF
2018-09-17 SzD 20 000HUF
2018-09-17 Mirkó ???? 5 000HUF Pusziiii Mirkótól! Hajrááá! ;)
2018-09-18 anonym 20 000HUF Egy olyan ügyért egy olyan követnek, aki nem ismeri a lehetetlen küldetés kifejezést. Tiszta szívvel és ember feletti energiával képes küzdeni és sikerre vinni azt, amiben hisz.
Benne és a támogatott ügyben én is hiszek!
2018-09-18 anonim 5 000HUF
2018-09-18 m.andi 10 000HUF Na még egyszer, mert nem 10, hanem 10ezer.
2018-09-19 Betti 20 000HUF
2018-09-19 anonym 20 000HUF
2018-09-19 SzCE 5 000HUF Sok szeretettel!
2018-09-20 Ozzy 5 000HUF Csodálatos ügy, csak így tovább:)
2018-09-20 anonym 5 000HUF Marcsikám, nagyon büszke vagyok Rád!!!
2018-09-21 Öcsi 10 000HUF
2018-09-21 Feri 5 000HUF
2018-09-24 Krisztina 5 000HUF Sok sikert a kampányhoz!
2018-09-24 Zsolnai Endre 50 000HUF Örülök, hogy segíthetek.
2018-09-24 marcsi amount not public Puszi Marcsi! Hajrá Marcsi!
2018-09-24 Zita 20 000HUF Sok sikert kívánok a fantasztikus ügyhöz!
2018-09-25 Ujlaki Ágnes 10 000HUF
2018-09-25 Bakonyi Benjámin 20 000HUF
2018-09-26 anonym 20 000HUF
2018-09-26 Lurdy Ház amount not public Nagy örömmel segít és sok sikert kíván a Lurdy Ház.
2018-09-26 Klaudia 5 000HUF Gratulálok Marcihoz! Sok sikert a továbbiakban!
2018-09-26 anonym amount not public \"Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged.
Világosítsa meg az Úr az Ő orcáját te rajtad, és könyörüljön te rajtad.
Fordítsa az Úr az Ő orcáját te reád, és adjon békességet néked.\"
Mózes IV.könyve 6.24-26
2018-09-27 Ági amount not public Köszönöm, hogy megtehetem!
2018-09-27 Ági,Ati 10 000HUF
2018-09-27 Balázs????Ildikó 30 000HUF Jót tenni jó????
2018-09-27 Fabóék 5 000HUF Köszönöm az összes követnek!
2018-09-27 PMirkó 20 000HUF Köszönjük
2018-09-27 Bárocz család (Lauter Eszter és Bárocz Péter) 5 000HUF
2018-09-28 Regina amount not public A legboldogabb Marcinak és Anyukájának :)
2018-09-28 Porsche Hungaria Kft. amount not public
2018-09-28 Tomi 5 000HUF
2018-09-28 Zsike 5 000HUF
2018-09-28 Szilvi és Marci 50 000HUF Nagyon sok sikert kívánok a kampányodhoz Marcsi!
2018-09-28 Poczik Anita amount not public Csodállak!
2018-09-28 Jung Ottó Andor Fábián Nikolett 10 000HUF
2018-09-28 IldiÁgi 45 000HUF Csoda vagy Marcsika!
2018-09-28 5 000HUF Cc
2018-09-28 DE 1 000HUF Sok sikert!
2018-09-28 Sári 10 000HUF
2018-09-28 Noll Zsóka 10 000HUF
2018-09-28 Gábriel 10 000HUF Minden gyermeknek családban a helye!

Related event - "New Day – New Hopes"

2018-09-29

“New Day – New Hopes” is a new community fundraising event the central element of which is a walk starting late at night and finishing at sunrise. The main participants of the morning walk are fundraising Ambassadors who, through their participation in the event, collect funds for a Good Cause of their choosing in their own circle of friends.

The concept and the spirit of the event are built around two thoughts: the dawn after the night, the sunrise, which symbolizes hope and optimism in the future and the common walk that reflects the cooperation between individuals and organizations. All of this without any political overtones, the event is solely focused on the activities of NGOs and on fundraising.

The morning walk will take place on 29 September 2018 (Saturday), its planned route will be from the Széll Kálmán square to the top of the Gellért Hill (about 3.5 km). The planned departure time is 5:00, the sun rises at 6:37, and the program ends with a common breakfast after sunrise.

" There was never a night or a problem that could defeat sunrise or hope."
(Bernard Williams)​