Attila és Bibor

Rettesek is tekerhessenek

"New Day – New Hopes"
2019.10.05.

Mindig is szerettünk a természetben sétálni, túrázni. Ezek a kirándulások igazán feltöltenek minket. Úgy döntöttünk, hogy egy új kihívás elé állítjuk magunkat egy jó ügy érdekében. Október 5-én kora hajnalban felkelünk, hogy sétáljunk egy nagyot, és a természetben nézzük meg a napfelkeltét. Ezzel a kihívással a Magyar Rett Szindróma Alapítványt szeretnénk támogatni.
A Rett-szindróma egy lányokat érintő ritka betegség, mely halmozottan sérült állapottal jár. Már sok éve megismertük az Alapítványt, a lányokat és a szülőket, munkatársakat. Önkéntesként részt vettünk különböző rendezvényeiken és terápiás táboraikban. Nagyon pozitív tapasztalatokat szereztünk, a lányoknak és a szülőknek egyaránt nagyon jót tesznek ezek a találkozók és az intenzív terápiás és szabadidős táborok.
Az alapítvány célja most speciális kerékpárok beszerzése, melyek segítségével a Rett-szindrómás lányok is megtapasztalhatják a biciklizés örömét. Az alapítvány másik célja az idei karácsonyi ünnepség költségének összegyűjtése. Sajnos idén a Mikulás és a krampusz szerepét nem tudjuk bevállalni, de szívesen vállaljuk az október 5-ei kora hajnali sétát. Kérünk benneteket, támogassuk együtt az Alapítvány pótolhatatlan munkáját, célunk 100.000 forint összegyűjtése.
Bármekkora összeget örömmel és köszönettel fogadunk, hiszünk abban, hogy ‘A sok kicsi sokra megy.’ Reméljük, hogy sikerül elérni a célunkat és támogatásunkkal megkaphatják a lányok a speciális bicikliket.

Home / For individual donors / Ambassadors and commitments

Let's give experiences for girls with Rett Syndrome together!

Our organization has been representing the interests of children and young people with Rett Syndrome since 1995. This rare disease in girls is accompanied by severe symptoms resulting in multiple injuries. For nearly 25 years, the Foundation has been supporting the affected families, organizing joint programs, organizing therapeutic summer camps, giving lectures, and helping parents communicate.

In the New Day – New Hopes campaign, we collect special experiences for girls. One is the joy of moving: we want to buy bike(s) that can be used by people with reduced mobility with a helper. Families could borrow a bike for a vacation or try out a piece of their own. Since these bikes are not subsidized aids, their purchase is a significant amount for a family. Therefore, it is good if we can help you make the decision.

Another experience is the Christmas celebration, which has became a tradition a few years ago. Many families from all over the country come to the event. The Foundation offers them a variety of shows and gifts. We would like to celebrate Christmas this year and to close another successful year together. In the campaign, we collect prizes for performers, lunches, photo corners and gift packages.

Injured children are less busy than their healthy counterparts and find it harder to get into different programs. We want to help parents do this, either by hiking with their injured child or by organizing joint holidays for them.

 

 

 

Embassador's posts

List of donors

2019-08-19 Benő 2 000HUF Hajrá Bibor és Atti!
2019-08-19 Niki 2 000HUF Sok sikert a gyűjtéshez!
2019-08-24 anonym 3 000HUF
2019-08-24 Tamás 3 000HUF
2019-08-27 Zoli 5 000HUF
2019-08-27 Xy amount not public Eltünt a szá.laszám
2019-09-01 anonym 2 000HUF
2019-09-05 anonym 3 000HUF
2019-09-13 anonym 10 000HUF
2019-09-16 Dóri 2 000HUF Sok sikert a gyűjtéshez!
2019-09-19 anonym 50 000HUF
2019-10-04 RO-FEX Bt. Fekete Réka 40 000HUF
2019-10-04 anonym 2 000HUF :)
2019-10-05 Nórus 30 000HUF Szuper közös bringás élményeket!

Related event - "New Day – New Hopes"

2019-10-05

“New Day – New Hopes” is a new community fundraising event the central element of which is a walk starting late at night and finishing at sunrise. The main participants of the morning walk are fundraising Ambassadors who, through their participation in the event, collect funds for a Good Cause of their choosing in their own circle of friends.

The concept and the spirit of the event are built around two thoughts: the dawn after the night, the sunrise, which symbolizes hope and optimism in the future and the common walk that reflects the cooperation between individuals and organizations. All of this without any political overtones, the event is solely focused on the activities of NGOs and on fundraising.

The morning walk will take place on 5. Octobre 2019 (Saturday), its planned route will be from the Széll Kálmán square to the top of the Gellért Hill (about 3.5 km). The planned departure time is 5:00, the sun rises at 6:47, and the program ends with a common breakfast after sunrise.

" There was never a night or a problem that could defeat sunrise or hope."
(Bernard Williams)​