Aniella

Támogasd te is Böjte Csaba gyermekinek egri táborozását

Individual events
folyamatos

Sziasztok! Csépe Aniella vagyok, Egerben születtem de jelenleg Budapesten élek és egy nagy nemzetközi cégnél dolgozom közgazdászként. Ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy most követként fogok kampányolni Böjte Csaba gyermekeinek egri táboroztatásért valószínűleg én magam sem hittem volna el. :)

Amikor tavaly nyáron megláttam Zsombor felhívását, hogy menjünk ki vele matekot tanítani Böjte Csaba gyermekotthonába már régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy szeretnék másokon segíteni ezért azonnal lecsaptam a lehetőségre. A tavalyi gyermektábor utolsó napjaiban én is részt vettem a programokon, hogy megismerjem a gyerekeket, azonban így sem voltam felkészülve arra, amit az otthonba érve tapasztaltam. A gyerekek és a nevelők egyaránt nagyon vártak minket, rendkívül sok szeretetet kaptunk mindenkitől az ott töltött egy hét alatt és nagyon hálásak voltak a segítségünkért. Pedig valójában mindazért, amit mi kaptunk tőlük nem lehetünk mi magunk sem elég hálásak.

A tábor és az Erdélyi utunk óta feladatomnak érzem, hogy minél több emberrel megosszam a tapasztalataimat, megismerjék a gyerekeket és a munkánkat, amelyben most már én is aktívan részt veszek. Azért dolgozunk, hogy az Egerbe látogató 20 gyerek és a fogadó családok számára ez egy életre szóló élményt jelentsen, mert úgy gondolom, hogy mindannyiunknak nagy szüksége van.

Amennyiben lehetőséged van rá, kérlek
te is támogass minket valamilyen módon, hogy ez megvalósulhasson!
Home / For individual donors / Ambassadors and commitments

List of donors

2017-07-18 anonym amount not public
2017-07-19 anonym 5 000HUF
2017-07-20 Isti 10 000HUF
2017-07-21 Kaszab Katalin 50 000HUF Mivel Egerben lakom szívesen támogatom a szovátai gyerekek nyaralását, más alkalommal is.
2017-07-27 anonym 15 000HUF Kérem e-mailben jelezzen vissza, hogy az átutalt összeg megérkezett, tekintettel arra, hogy külföldi átutalásról van szó.
2017-08-02 anonym 5 000HUF
2017-08-02 Nóra amount not public Remélem még időben érkezik az adományunk! Sok sok puszi a Gyerkőcöknek
2017-08-09 anonym 20 000HUF

Related event - Individual events

2019-01-01

Individual events can be any events such as

  • Sport events (running, cycling, swimming, etc.)
  • Special events (e.g. a New Year’s plunge in the Balaton)
  • Commitments related to your looking (e.g. a special costume, becoming bald-headed, etc.) – this is especially well working as the Ambassadors create themselves the live promo of the event
  • Giving up something hard (eg. smoking, slimming diet)
  • Record attempts (pl building house of cards, 24 hour football game, pulling away a truck, etc – doesn’t have to be a Guinness record…)
  • Team commitments (e.g. a commitment taken together with colleagues, friends)
  • Anything else you would like to do in order to campaing and collect money for a Good Cause