Marci

TÁMOGASS!

10 km futás, hogy mindig legyen, aki meghallgatja és segíti a bajban lévő fiatalokat

34. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál
2019.09.28.-29.

Kedves leendő Támogató!

Azért neveztem be egy 10 km-es futásra a 34. SPAR Budapest Maratonon, hogy az eseményhez kapcsolódóan adományokat gyűjtsek a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány számára.

A Kék Vonal egy az egész ország területéről ingyenesen és anonim módon hívható lelkisegély-vonal, amely 24 év alatti gyerekek és fiatalok, illetve az ő érdekükben telefonáló felnőttek hívásait fogadja az év minden napján 0-tól 24 óráig.

A Kék Vonalnál mindenki azon dolgozik, hogy a bajba jutott, segítségre szoruló, vagy egyszerűen felelős beszélgetésre vágyó fiatalokat megfelelő módon támogassa – ez a tevékenység egy szakmai keretrendszerre támaszkodva történik. Az alapítvány működéséhez és így ahhoz, hogy mindig legyen valaki a Vonal végén, aki meghallgatja és segíti a fiatalokat, természetesen pénzügyi háttérre is szükség van: a Kék Vonal napi működési költsége hozzávetőleg 50.000 Ft.

Kampányommal szeretnék legalább a Kék Vonal 24 órán keresztül való működését fedező pénzmennyiséget, azaz 50.000 Ft-ot összegyűjteni – de nem fogok bánkódni, ha esetleg ennek az összegnek valamely (1-nél nagyobb kitevőjű) hatványa kerül felhalmozásra a célkitűzés virtuális kontóján.

Arra szeretnélek kérni, hogy amennyiben van lehetőséged támogatni a kitűzött célomat és ezáltal a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványt, akkor ajánlj fel egy számodra megfelelőnek tűnő összeget!

Üdvözlettel,
Marci

Amennyiben további információkra lennél kíváncsi a Kék Vonallal kapcsolatosan: https://www.kek-vonal.hu/index.php/hu/.
Főoldal / Jó Ügyek támogatóinak / Követek és vállalásaik

Rajtvonalon a Kék Vonal – Mi a bajban lévő gyerekekért futunk!

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány több, mint 25 éve biztosít a bajba jutott gyermekek és fiatal felnőttek, illetve családjuk számára gyorsan elérhető, magas szakmai színvonalú segítséget. Az alapítvány meghatározó szolgáltatása 0-24 órában hívható, minden hálózatból ingyenesen elérhető Lelki-segély vonal. A segélyvonal működéséhez 50 képzett önkéntes járul hozzá.

Tevékenységünk 2018-ban:

  • Több mint 35.000 hívást fogadtunk (napi 100 hívás)
  • Közel 2.500 konzultáció során derült ki családon belüli konfliktus/bántalmazás
  • 990 alkalommal fordultak hozzánk fiatalok öngyilkossági gondolatokkal
  • 73 bántalmazott gyermeknek szerveztünk segítséget

Hisszük és valljuk, hogy a gyerekek biztonsága mindannyiunk felelőssége!

Merj nagyot vállalni és tűzz ki adománygyűjtési célként:

50.000 Ft-ot: A 0-24 hívható segélyvonal 1 napi működési költsége

100.000 Ft-ot: Két önkéntes telefonos ügyelő képzési költsége

250.000 Ft.ot: A segélyvonal 1 havi telefonszámlája

 

Adományozók listája

Ezt a kampányt jelenleg még nem támogatta senki...

Kapcsolódó esemény - 34. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál

2019-09-28

Magyarország legnagyobb futóünnepe rád is vár. Fuss maratont Budapesten, ezen a gyönyörű és változatos útvonalon, sok ezer futótársaddal együtt! 
Ha még soknak találod, hogy egyéniben teljesítsd, akkor vár a 30 km-es táv!
Vagy fuss egy gyors tizest! 
De akár párban és 4 fős váltóban is célba érhettek.