Réti Adrienn

Drámapedagógiával a környezetvédelemért

" Új Nap - Új Remények!" 2019
2019.10.05.


Aki az utóbbi időben követte a posztjaimat tudja, hogy az elmúlt időszakban nagyon fontossá vált számomra a fenntarthatóság, a klímavédelem, valamint az emberek figyelmének felhívása ezekre a mindannyiunk számára fontos témákra.

Három évvel ezelőtt ismerkedtem meg a drámapedagógia módszerével, amit azóta is az egyik leghatékonyabb kommunikációs eszközként tartok számon, így nem volt nehéz azonosulnom a WWF kampányával ami ennek a számomra két fontos dolognak az ötvözete.


A napi szintű egyéni felelősségvállalásom mellett, a kampányhoz való csatlakozással úgy érzem, szélesebb körben tudok tenni ezért a nagyon fontos ügyért, gyermekeink jövőjéért.

Megkérlek, hogy bármennyivel járulj hozzá a kampány sikerességéhez, mert sajnos pénz kell hozzá, hogy megvalósulhassanak ezek a szuper tervek.

Részletes infó alább :)

Főoldal / Jó Ügyek támogatóinak / Követek és vállalásaik

Környezeti nevelési program beindítása

A WWF Magyarország Alapítvány a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezetének magyarországi képviselőjeként a hazai természeti értékek megőrzéséért dolgozik.

A jövőért, elsősorban gyermekeink és unokáink jövőjéért dolgozunk. 28 éves múltra visszatekintő hazai munkásságunk során világossá vált, hogy egy természetvédelmi cél sikerességéhez kulcsfontosságú az emberekkel való együttműködés és a kitartó szemléletformálás.

Különösen igaz ez a felnövekvő generációkra, hiszen az egyre sürgetőbb környezeti problémák miatt nekik már egészen fiatal kortól át kell adnunk a természet szeretetét, tiszteletét és fontosságát – ők azok, akik már egészen kiskortól tehetnek a bolygóért és környezetünkért.

A legújabb tapasztalatok szerint erre az egyik leghatékonyabb eszköz az érzékenyítő környezeti nevelés. Ez a módszer az élőlények és természeti rendszerek megismertetése által segít felismerni a fiatalok felelősségét a környezeti problémák kialakulásában, de ugyanúgy tisztázza a szerepüket a helyzet megoldásában is.

Támogatásoddal most Te is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy a természet- és környezetvédelem üzenetét minél több gyermekhez eljuttassuk!

Adományozók listája

2019-09-23 Fábián Gábor 5 000Ft Hajrá, Adri!Ez engem is érdekel, beszéljünk róla!
2019-09-26 anonym 3 000Ft Hajrá, Adri!! :)
2019-09-26 Bartsch Kata 5 000Ft
2019-09-27 Fekete Nikolett 5 000Ft Sok sikert Adri! Drukkolok és nyomon követem az eswményeket! :)
2019-10-06 Fekete Nikolett 5 000Ft Drukkolok továbbra is Adri! :)
2019-10-07 Cami 15 000Ft
2019-10-07 vászonzacsi 5 000Ft Mégtöbb zöld szuperhőst! ????
2019-10-08 anonym 5 000Ft Adrikáám... Hajrá, beszélj zöldeket!
2019-10-08 Emmab 3 000Ft
2019-10-08 szinai eszter az összeg nem publikus HAJRÁ!
2019-10-08 Suhi az összeg nem publikus Nyomjad Green Pixy ????????????
2019-10-08 anonym az összeg nem publikus Hajrá Pijjangó!
2019-10-08 anonym 5 000Ft Hajrá Adri!! ????
2019-10-08 Réka 20 000Ft Hajrá Adri!
2019-10-09 Barati csalàd 5 000Ft Hajrà Tesóm????
2019-10-10 Endre az összeg nem publikus Hajrá Adri!????
2019-10-10 Dóri 3 000Ft Zöldíts még sokáig!
2019-10-11 Gyevi 3 000Ft
2019-10-11 Gáspár Anna az összeg nem publikus
2019-10-11 Koloszár András 20 000Ft !!!!!!!
2019-10-12 ancuska 5 000Ft Nnnnn

Kapcsolódó esemény - " Új Nap - Új Remények!" 2019

2019-10-05

Az „Új Nap - Új Remények” egy új közösségi adománygyűjtő esemény, melynek központi eleme egy éjszaka végén induló és napfelkeltekor véget érő közös séta. A hajnali séta fő résztvevői olyan adománygyűjtő Követek, akik az eseményen való részvételükkel egy–egy általuk választott Jó Ügy javára gyűjtenek adományokat saját ismeretségi körükben.

Az esemény koncepciója, szellemisége két gondolat köré épül: az éjszakát követő hajnal, napfelkelte, amely a jövőbe vetett reményt, optimizmust jelképezi, valamint a közös séta, amely az egyének és szervezetek közötti együttműködést mintázza. Mindez minden politikai felhang nélkül, kizárólag a civil szervezetek tevékenységére és az adománygyűjtésre koncentrálva.

A hajnali séta tervezett dátuma 2019. október 5. (szombat). Helysznei: Budapest, Székesfehérvár, Eger, Debrecen Veszprém és Pécs.
A budapesti séta tervezett útvonala a Széll Kálmán tértől a Gellért hegy tetejéig lesz (kb 3,5 km, akadálymentes útvonal).  A tervezett indulási időpont 5.00 h, a napfelkelte időponjta 6.48 h, a program napfelkelte után egy közös reggelivel zárul.

"Az éjszaka és a nehézségek még soha nem győzték le a napfelkeltét és a reményt."
(Bernard Williams)​