Edina, Anna és Szandra is az emberi jogokért fut

Edina, Anna és Szandra - az emberi jogokért futunk

31. Telekom Vivicittá Városvédő Futás
2016.04.16.-17.

Farkas-Bartal Edina vagyok, egy 43 éves budapesti amatőr futó és egy másfél éves csodás kislány édesanyja. Egész életemben fontosnak tartottam a gyengébbek védelmét, az igazság és a jogok tiszteletben
tartását mindenek felett. Amióta gyermekem van, még inkább úgy érzem, hogy példát és utat kell mutatni a felnövő generációnak, hogy eltűnjön a diszkrimináció, küzdeni kell hogy megszűnjön az emberi jogok sárba tiprása a világ minden részén. Hiszem és vallom, hogy minden ember egyenlő és csak a tettei alapján különböztethető meg. Ezért érzem magaménak és támogatom az Amnesty International tevékenységét.

Nagy Anna vagyok, 26 éves. Mindig fontosnak tartottam a minden embert megillető egyenlő bánásmódot, és emberi jogok védelmét de ezért korábban nem tettem semmit.Így ezzel, hogy Amnesty International csapat tagjaként futom a Vivicittát, a passzív szemlélőből , hacsak kicsit is, de aktív cselekvővé válthatok.

Szandra vagyok, 27 éves, egy budapesti multinál dolgozom. Sok évvel ezelőtt diákként találkoztam először az Amnesty nevével, mégpedig egy német nyelvtankönyvben, ahol az Amnesty tevékenységéről szólt az egyik szöveg. Rögtön azonosulni tudtam az értékekkel és örültem neki, hogy van egy ilyen múltra visszatekintő globális szervezet, amely olyan hétköznapi emberek támogatásával és részvételével ér el fontos eredményeket, pozitív változást az emberi jogok tekintetében, mint amilyen én is vagyok.
Amikor Budapestre költöztem, elkezdtem aktivistaként tevékenykedni a szervezetnél. Örültem, hogy a multis 8 órás irodai munkám mellett tudok valami egészen mást csinálni, amivel hasznossá tudom tenni magam a világnak. Szeretném, ha a magyarországi iroda könnyebben tudna működni, hiszen sok nagyon klassz dolgot csinálnak, az emberi jogi oktatásuk például remek eszköz arra, hogy a következő generációk nyitottabban lássák a világot és egy szebb hellyé tegyék azt. Ezért gyűjtök nekik adományt a Vivicittá félmaratonon is, kérlek, támogasd futásomat ha egyetértesz. Köszönöm!
Főoldal / Jó Ügyek támogatóinak / Követek és vállalásaik

Mozdulj az emberi jogokért!

Az Amnesty International (AI) egy nemzetközi szervezet, amely az emberi jogok elismertetéséért küzd. Olyan világot szeretnénk, ahol minden egyes emberre egyenlően vonatkoznak az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában, és más nemzetközi emberi jogi megállapodásokban leírt jogok.

Az AI független demokratikus szervezet, több mint hétmillió ember globális mozgalma. Szervezetünk kormányoktól, politikai pártoktól, egyházaktól független, tőlük pénzt nem fogad el.

Függetlenségünk megőrzéséhez és ahhoz, hogy

- az emberi jogokat ideológiáktól és gazdasági érdekektől függetlenül védhessük

- átfogó kutatásokat végezhessünk

- ezeken alapuló ajánlásokat fogalmazhassunk meg az emberi jogi sérelmek megszüntetésére

- majd ezeket lobbizást és sajtómunkát is magában foglaló kampányok segítségével érvényesítsük a hatóságoknál

egyszóval, ahhoz, hogy még nagyobb hangunk és erőnk legyen, anyagi támogatásra van szükségünk.

Számunkra nincs reménytelen ügy. Így minden forint számít.

Mi abban hiszünk, hogy együtt képesek leszünk változást hozni gyermekek millió, családok és közösségek számára a világ minden táján abban a reményben, hogy egy nap, már nem lesz ránk szükség.

 

Adományozók listája

2016-04-08 MJ 2 000Ft
2016-04-10 Bartal Andrea az összeg nem publikus Hajra Edina!
2016-04-11 Kajtár Orsolya 10 000Ft
2016-04-11 Friedrich Petra 3 000Ft
2016-04-12 Bencze Noémi az összeg nem publikus Hajrá Lányok!
2016-04-13 Bohák Beáta Éva 2 000Ft

Kapcsolódó esemény - 31. Telekom Vivicittá Városvédő Futás

2016-04-16

Vivicittá - éljen a város, szeresd a várost! 
 

 

Fedezd fel fővárosunk rejtett szépségeit a tavaszi futóünnep 2 napján. Tavaly 26 000 futó nevezett az esemény változatos távjaira. Közöttük sok-sok jótékony futó, akik összesen 19,5 millió forint adományt gyűjtöttek.

Futható távok sokaságával várunk kicsit és nagyot, hogy együtt fussunk, együtt éltessük és szeressük fővárosunkat, a gyönyörű Budapestet. Szombaton a gyerekeké és a családoké a főszerep rövidebb távokon, vasárnap 7 km, 10 km és félmaraton vár a nagyobb kihívásokat keresőkre.

Találkozzunk a Margitszigeten!