Unger Anita

TÁMOGASS!

Egy odafordulóbb társadalomért

Egyéni események
folyamatos

Látom magam körül, a mindennapokban mennyire fontos, hogy társadalmi normává és mindennapi élménnyé váljon az, hogy kiállunk másokért, teszünk másokért és a környezetünkért. Egy kis odafordulással, egy kedves gesztussal, szóval erőt adjunk másoknak, hogy ők is kiálljanak másokért, és mindebben előítéleteink se akadályozzanak.

Mély nyomot hagyott bennem egy korábbi autóbalesetem, amelyben szerencsére senki sem sérült, ugyan az autóm apró, pici darabokra tört. Persze ez kevésbé érdekelt, azonban sokkolt a környezetem, ahogy a dugóban (amit a karambol okozott) lassan haladó sofőr bemutatott és káromkodásokat kiabált be az összetört ablakomon, ahogy a buszmegállóban álló emberek közönyösen elnéztek és amikor segítséget kértem tőlük hátatfordítottak, és a magány a rengeteg ember között. Magam is megdöbbenten azon a szomorúságon és tanácstalanságon, amit ezek után éreztem, állandósult a tehetetlenség érzése és a folyamatosan foglalkoztatott a kérdés, hogy miért ilyenek az emberek egymással.

Amikor elindult a kezdeményezés nagyon örültem neki, és most először éreztem, hogyha nagyon apró léptekkel is, de visszafordíthatjuk ezt az apátiát, és tehetünk egy mosolygósabb környezetért.

Ha ezzel a kihívással nem érek el többet, mint hogy néhány ismerősöm segítően és kedvesen fordul olyanokhoz, akik mellett eddig gond nélkül elmentek volna, már megérte belevágnom.
Főoldal / Jó Ügyek támogatóinak / Követek és vállalásaik

30 napos Hősök Tere kihívás - Segíts Te is, hogy minél többen merjenek kiállni és tenni másokért!

Követeink vállalták, hogy 30 napon keresztül hétköznapi hősök lesznek: példát mutatnak és jót tesznek másokkal, a történeteiket pedig megosztják Veletek. Támogassátok őket és a Hősök Tere kezdeményezést! Adományotokat arra fordítjuk, hogy minél több pedagógus vehessen részt tréningjeinken, akik a megszerzett tudást tovább viszik a fiatalok, diákok közé. Miért? Mert a fiatalok, diákok és a tanárok kulcsszereplői a változásnak.

A Hősök Terében az a missziónk, hogy társadalmi normává váljon, hogy kiállunk másokért. Ehhez adunk gyakorlati tudást élményeken keresztül.

Együtt: működünk

Hisszük, hogy elengedhetetlen az együttműködés emberek között, ennek első lépése, hogy nyitunk egymás felé.

Ha megismered, megváltozik a véleményed…

Sokszor tapasztalatok nélkül, sztereotípiákra hagyatkozva döntünk. Ez egy természetes leegyszerűsítési folyamat része, amely segíthet bennünket eligazodni ebben a bonyolult világban, hiszen mindannyiunknak szüksége van kapaszkodókra és bizonyosságra. Emellett bekapcsolhatnak bennünk olyan mechanizmusok is, amelyeknek nem vagyunk tudatában: amikor a címkéket állandónak és a megjelölt csoport minden tagjára igaznak gondoljuk. Ez előítéletességhez, sőt, diszkriminációhoz is vezethet.

Az első lépések a változás útján

Célunk, hogy minél többen felismerjük ezeket az automatizmusokat magukban és másokban, és képesek legyünk változtatni, ha szükséges. Hogy falak helyett hidakat építsünk.

Segíts ebben nekünk és követeinknek!

http://hosoktere.org/

https://www.facebook.com/hosoktereprojekt/

      

Adományozók listája

2017-11-28 Scarlet O'Hara 5 000Ft Hajrá Anita!
2017-12-06 Tpeti 5 000Ft Fuss Forest fuss!:)
2017-12-07 Jean-Paul Depardieu 20 000Ft
2017-12-07 Mihaly Robert 10 000Ft Minden jot!
2017-12-07 Rényi Andrea 10 000Ft Szia Anita!
sok sikert a jótékonykodáshoz és kitartást
csak csillag lábjegyzetben mondom, hogy a Hősök Tere munkanév nagyon félrevisz, én pl. mindig átugrottam a postjaidat, most vettem a fáradságot, hogy megnézzem, s látom, hogy miről van szó. Előszőr a Hősök Terére gondoltam, ami nekem sok negatív dologgal kötődik
2017-12-13 Gabi 5 000Ft
2017-12-13 Réka az összeg nem publikus Hajrá Anitám!
2017-12-14 Krisztina 20 000Ft
2017-12-14 Peti 5 000Ft Jok a postjaid. Remelem osszejon az osszeg, most ev vegen sokfele elkel a segitseg.