Nagy Ildikó

TÁMOGASS!

Elő a bringával és tegyük széppé a miskolci Ronald házat

McDonald's BringaMánia Tour de Balaton
2019.05.18


Önkéntesként régóta dolgozom a Ronald házban. Örömmel láttam, hogy tavaly sikerült a budapesti Ronald ház gyönyörűvé varázsolása a felújítás során.
Eljött hát újból ez a pillanat és bringára pattanok, hogy gyűjtsek a miskolci ház felújításáért, hogy szép meseszobákat alakítsunk ki.
Abban kérem a támogatásotokat, hogy hatékonyan tudjam segíteni ezzel a vállalásommal a miskolci Ronald ház felújítását.
Főoldal / Jó Ügyek támogatóinak / Követek és vállalásaik

Bringázz a Ronald Házakért!

A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány az általa Budapesten és Miskolcon fenntartott apartman házaiban olyan családok számára biztosít térítésmentes lakhatást, akiknek beteg gyermeke elhúzódó, az otthontól távol eső kórházi kezelésen esik át. A Ronald Házak az idén 25 éves Alapítvány fennállása óta több mint 11 000 családnak váltak hosszabb-rövidebb időre szerető otthonukká.

Az idei évben felajánlott adományokból a Miskolci Ronald Ház szobáinak megszépítését szeretnénk megvalósítani. A tapasztalataink alapján fontos, hogy a gyermekek figyelmét a betegségről el tudjuk terelni és ebben sokat segítenek a mesék. Ez a gondolat adta az ihletet, mi szerint minden szobához egy – egy tündérről szóló mese íródik, melyek történetei elevenednek meg a szobák falain, valamint a Ház folyosóin. A mesékből foglalkoztató füzet és mesekönyv is készül, melyet a gyerekek lapozgathatnak.

Célunk, hogy a Követek és támogatóik segítségével előteremtsük a szükséges 3.000.000 Ft-ot.

Adományozók listája

2019-04-04 Netuddki 1 000Ft Hajrá! Le a kalappal!

Kapcsolódó esemény - McDonald's BringaMánia Tour de Balaton

2019-05-18

Öt táv, kétkeréken, minden korosztálynak!

A McDonald's BringaMánia Tour de Balaton öt távon vár, így biztosan megtalálod a számodra megfelelő túrát.

A Tour de Balaton egy kellemes bringatúra, nem verseny! 

Egy bringás túra, túra tempóban, a Balaton körüli bringaúton, ahol el lehet indulni csapatban, de lehetőséget biztosítunk azoknak is, akik önállóan szeretnék teljesíteni a távot, szabadon választott 15-30 km/h-s tempóban. A közös túra hatalmas élmény, de nem mindenki szereti, mi mindent megteszünk azért, hogy mindenki jól érezze magát, az is aki imád csapatban haladni, és az is, aki nagyobb lendülettel falná a kilométereket.