Benkő Fruzsi

Futok az InDaHouse-ért, futok magamért, futok 420.000 forintért

Egyéni események
folyamatos

Futok az InDaHouse-ért:

Mert ez a program az életem műve.

Mert megígértük a gyerekeknek, akikkel dolgozunk, hogy nem hagyjuk abba, megyünk minden héten, amíg csak iskolába járnak.

Mert kell egy hely, ahol minden foglalkozásnak dedikált helye van. Ahol nem kell minden pénteken és vasárnap 1-1 órát pakolnunk és költözködnünk ahhoz, hogy berendezzük a foglalkozások helyszínét. Ahol az önkéntesek nem koszos matracokon alszanak.

Futok magamért:

Mert a sport és az én kapcsolatom rettenetes. Pedig ahhoz, hogy életem végéig tehessem a dolgom, az kell, hogy fitt legyek és egészséges.

Mert egy évvel ezelőtt terhes lettem. Akkor épp rendszeresen futottam. Az egyik futás után vérezni kezdtem. Egy hónappal később elvetéltem. Nem a futás tehetett róla, de azóta kétszer futottam csak és semmi kedvem hozzá. De az eszemmel tudom, hogy futni jó, mindenféle értelemben. De egyedül nem bírom magam rávenni, kell hozzá egy cél, és ez most kapóra jön. Talán, mire véget ér a kihívás már ugyanúgy a része lesz az életemnek, mint egy éve, talán megint hiányozni fog, ha nincs rá időm és megmarad hosszú távon.

Futok 420.000 forintért:

Mert minden hétvégén 420 kilométert utazunk oda-vissza azért, hogy foglalkozhassunk a gyerekekkel. Hogy megvalósíthassuk az InDaHouse csodát.

Mert nagyon kell a pénz az építkezésre és a program vezetőjeként, alapítójaként talán sikerül ennyit összeszednem.

42 napon át fogok futni, február 1-től március 14-ig. Tavaly március 15-én volt az utolsó futásom és április 15-én vetéltem el. Ezt a 42 napot azon kívül, hogy az InDaHouse Központért vállalom, szeretném arra is használni, hogy legalább egy kicsit lebontom a vetéléssel kapcsolatos tabukat. Nagyon dühös vagyok amiatt, hogy titokként kezeljük, nem beszélünk
róla, miközben a valóságban a mindennapi élet része. Szinte minden nővel előfordul.
Főoldal / Jó Ügyek támogatóinak / Követek és vállalásaik

InDaHouse Önkéntes- és Gyerekközpont felépítése

Kell egy hely, ahol tanulni és játszani tudnak a gyerekek, akikkel a SZIA InDaHouse Hungary önkéntesei foglalkoznak minden hétvégén, 3,5 éve!

Az építkezéshez már megvan a telek, egy kis vályogház és a szükséges tégla/cserép mennyiség. Ezeken kívül szükségünk van mindenre, ami egy házhoz kell: gipszkarton falakra, nyílászárókra, szaniterekre, villanyszerelési alapanyagokra, burkolatra, fűtésre, rengeteg csavarra, gipszre, festékre.

Tarts támogatói házibulit, vagy tegyél vállalást a 21-es vagy 210-es számmal kapcsolatban, mert Budapesttől 210 kilométerre fogunk építkezni!

Követként hozzájárulsz ahhoz, hogy felépüljön az InDaHouse Önkéntes- és Gyerekközpont, ami évtizedekig az önkéntes programunk központja lesz! Gyerekek százai fognak ott tanulni hétvégente az önkéntesek segítségével és eljutni az érettségiig, vagy megfelelő szakmát választani a mentoraink segítségével!

Minden egyes adomány számít!

1 lap gipszkarton 1500 forint
25 kg glettelő gipsz 3000 forint
1 csaptelep 10000 forint
1 ablak 20000 forint
1 beltéri ajtó 30000 forint
1 fűtőpanel 60000 forint

Adjátok össze a barátaitokkal egy szoba gipszkarton falainak, vagy nyílászáróinak az árát!

Légy a támogatónk és légy a részese egy csoda felépülésének! Egy olyan központ megszületésének, ami Borsod-Abaúj-Zemplén megye első önkéntes központja lesz, ahol az országból bárki segíthet az ott élő gyerekeknek azzal, hogy korrepetálja, foglalkozást tart neki, játszik vele.

A gyűjtés honlapja: www.kozpont.indahousehungary.hu

Adományozók listája

2018-01-31 Vera 10 000Ft Alapkő. Építs rá valami csodásat!
2018-01-31 TRicsi 4 200Ft Hajrá Fruzsi. Hajra InDaHouse
2018-01-31 Sorstárs 2 000Ft Drukkolok, hajra! ☺
2018-01-31 Barna Era 5 000Ft Hajrá Fruzsi, nagy harcos vagy, megérdemled a támogatást! Sikerülni fog!
2018-01-31 Zanya 4 400Ft Ez kb. 10 ismerős ;-)
2018-01-31 Annamari 10 000Ft Szuper amit csinalsz, csinaltok Fruzsi! Nagyon jo helyre megy az adomany.
Az epulo haznak, a babanak, neked, nektek szurkolok nagyon!
Annamari
2018-02-01 Rózsa Magdolna 1 000Ft Egy kis csepp a tengerben amivel most segíteni tudok, de sok ilyen cseppekből össze fog jönni, amire szükségetek van és amihez sok sikert, boldogságot kívánok :)!
2018-02-01 anonym az összeg nem publikus
2018-02-01 Timi 10 000Ft Hajrá!
2018-02-01 Barbi 10 000Ft Hajrá Fruzsi! Példakép vagy! Hajrá IDH!
2018-02-01 Zsofi 10 000Ft Hajrá!
2018-02-02 anonym 1 000Ft
2018-02-02 Veró 3 000Ft Mindent bele! ☺️
2018-02-02 Móni 5 000Ft Harjá Fruzsi, mikor futunk együtt? :*
2018-02-04 Sün Piroska 5 000Ft
2018-02-05 VikiLacus 10 000Ft sok sikert, drukkolunk!
2018-02-05 Réka 5 000Ft Hajrá, Fruzsi! Fontos, amit csináltok.
2018-02-05 Edina 3 000Ft Sok sikert! Szorítok!
2018-02-05 Kamilla 5 000Ft Hajrá Fruzsi! Ölelés! Kamilla
2018-02-05 Ferenc Viki 4 200Ft Fuss Forest, fuss! :)
2018-02-05 Péter 6 000Ft Hajrá Fruzsi! Lélegezz!
2018-02-05 Klári 17 500Ft Hajrá, menni fog :-)
2018-02-05 Péter 5 000Ft Szurkolok! Sikerülni fog!
2018-02-06 Melinda 4 200Ft
2018-02-06 Botta Mária 20 000Ft
2018-02-06 LD 3 000Ft
2018-02-07 Barbi 12 000Ft Csodásak vagytok, Fruzsi! Sosem felejtem el az élményt, amit önkéntesként kaptam tőletek, remélem, lesz lehetőségem visszatérni. Drukkolok!
2018-02-08 Lujza 100 000Ft Hajra Fruzsi! Hajra IDH! ♥
2018-02-09 Kinga 3 000Ft Hajrá Fruzsi! Meg tudod csinálni! :)
2018-02-10 Balai Judit 12 000Ft Hajrà Fruzsi és mindenki!
2018-02-10 Judit 10 000Ft sok sikert!
2018-02-10 Andi :) 5 000Ft Csodák vagytok!
2018-02-11 Fanni 3 000Ft Csak így tovább! :)
2018-02-11 Bolyhos Andi 1 500Ft hajrá!
2018-02-12 Veri 2 000Ft
2018-02-12 anonym 10 000Ft
2018-02-14 CsV 5 000Ft :)
2018-02-15 Balogh János 2 000Ft Sok sikert kívánok!
2018-02-16 Dia 1 000Ft Örülök, hogy hozzájárulhatok, ehhez a fontos munkához.
2018-02-16 Matolcsi Zsuzsa 10 000Ft
2018-02-16 Éva 5 000Ft Hajrá Fruzsi!
2018-02-16 Emese 8 000Ft Puszkók és hajrá-nyuszkók!
2018-02-17 anonym 62 000Ft Szerintem meg ne hagyd abba!
2018-02-20 Andi 2 000Ft Előtted nincs lehetetlen :)
2018-02-27 Gábor 15 000Ft Szuper dolgot hoztál és hozol majd létre! Hajrá!
2018-02-27 Kovácsék 2 000Ft Nagyon drukkolunk! És minden Tiszteletünk a Tiéd!
2018-02-28 anonym 4 000Ft Remélem szép lesz majd a ház, hangoz a gyerekzsivalytól. :)
2018-03-01 Eni 3 000Ft 1 zsák gipsz! hajrá Fruzsi!! Méltóság! ;)
2018-03-01 SzaG 15 000Ft Hajrá :-)
2018-03-06 Vera 1 800Ft 2000000
2018-03-07 anonim 1 000Ft Hajrá Fruzsi!
2018-03-07 anonim 420 000Ft IDH - épüljön a legjobb mosolyközpont :)
2018-03-08 anonym 116 200Ft
2018-03-08 anonym 50 000Ft egy hős vagy :)
2018-03-09 laci 15 000Ft
2018-03-09 Margó 10 000Ft
2018-03-14 Oszi 1 500Ft Gratulálok!

Kapcsolódó esemény - Egyéni események

2016-12-31

Az egyéni események a Jóügyekért.hu rendszerében külön is megjelenő kiemelt adománygyűjtő események (pl. nagyobb futóversenyek, Új Nap Új Remények) körén kívüleső események, illetve bármiféle egyéni, egyedi vállalások.

Egyéni események lehetnek például

  • Sportversenyek (futás, úszás, triatlon, stb.)
  • Egyéb fizikai kihívások (hegymászás, túrázás, kerékpározás, stb.) 
  • Különleges események/vállalások (pl. szilveszteri fürdőzés a Balatonban)
  • Külső megjelenéshez kapcsolódó vállalások (pl. speciális jelmez viselése, kopaszra nyiratkozás, mezítláb járás, stb.)
  • Lemondás valamiről, amiről nehéz – (pl leszokás dohányzásról, fogyókúra)
  • Rekord kísérletek (pl. kártyavár építés, 24 órás foci, egy kamion elhúzása, stb. – és persze itt nem kell, hogy a rekord Guniness rekord legyen…)
  • Adományok gyűjtése ajándékok helyett születésnap, esküvő vagy karácsony kapcsán
  • Önkéntes munka végzése
  • Csapatos vállalások
  • Vagy bármilyen más vállalás, amit a Követ felhasznál arra, hogy kampányoljon az általa választott Jó Ügy érkekében, hogy minél több adományt tudj gyűjteni a javukra.