Szecsődi Vera

TÁMOGASS!

Holnapért

Szülinappal egy Jó Ügyért
folyamatos

Nemsokára ötven éves leszek. Ilyenkor azért az ember …. nem is tudom mit csinál. Gondolom mindenki valami mást. Én kicsit ezt is, az is. Nem nagyon szeretek számvetést készíteni arról mi volt eddig, mert a legfontosabb 7 dologról (5 gyerek + család+ munka) úgyis folyamatos a visszajelzés, pont az az eredménye az eddigi életemnek, ahol most tartanak. Előre nem nagyon tervezek, mert erre itt van nekem Balázs, a család és a barátok. Jobban szeretek rájuk figyelni és a velük töltött idő felé mozdulni. Az én célom az Ő céljuk. Szóval nem vagyok egy olyan analizálós, mi volt, mi lesz típus.
50 év azért akkor is 50 év és ez jó alkalom pár dologra.

Arra, hogy megünnepeljem, milyen fantasztikus emberekkel vagyok körbevéve úgy a családban, a magánéletben, mint a munkában.
És arra is talán, hogy megengedhessem magamnak, hogy kérjek, másoktól és magamtól, magamnak is valamit.
Olyan a munkám, hogy rengeteg mindent látok. Látom az érem mindkét oldalát. Látom a problémákat de szerencsés vagyok, mert látok megoldásokat is. Látok sok sorsot és ismerek rengeteg embert, aki azért dolgozik minden nap, hogy segítsen. Szóval míg sokan nem látják a problémákat és azt hiszik minden rendben van, sokan pedig csak azt látják mennyi baj és nehézség van, én igazán jó helyzetben vagyok. Hetente látok új dolgokat, találkozom olyan emberekkel, akik nem ismernek lehetetlent és mindent megtesznek csak, hogy segíteni tudjanak másoknak és ez szuper. Gyakran találkozom olyan ügyekkel, amik megérintenek, amiket próbálok vagy munkával, vagy kapcsolattal, vagy pénzzel (ha nem is sokkal) segíteni. Jó Ügyet, amik megérdemlik, hogy energiát és pénzt fektessünk bele, rengeteget lehet találni.

Mégis néha valami egy kicsit jobban bemászik az ember bőre alá és nem tágít onnan. Az, hogy egy adott időszakban éppen mi ez, nem tudom mitől függ. Meg azt sem, hogy miért éppen ekkor vagy akkor. Volt ez hozzám sokkal közelebb is mint most. Egyszerűen mostanában nem hagy békén. Utánam jön mindenhova. Két lehetőségem volt, vagy elhajtom, vagy teszek valamit.

Ez a rohadék, aki nem hagy mostanában békén a rák. Nem kell megijedni, most senki nem rákos a családban vagy nem tudok róla. Pont ez a baj vele. Ez a rohadék ilyen, megbújik, aztán előjön és kiderül, hogy már rég ott van csak senki nem látta, vagy hogy tegnap még sehol nem volt de mára át akarja venni az uralmat. Nem válogat aszerint ki jó, és ki nem, nincs tekintettel senkire és semmire. Van akit lassan emészt fel, és van akit gyorsan ledönt a lábáról ha tud. Egyre többször. Szerencsére vannak olyanok is, akik megküzdenek vele és legyőzik. A hozzám közel állók közül vannak, akik legyőzték, vannak akik éppen harcban állnak, és vannak akiket legyőzött és elmentek.

Sajnos nem vagyok kutató, de szeretnék segíteni. Nem nagyon tudom hogyan máshogy (de dolgozom rajta, hogy kitaláljam) de abban tudtok Ti is segíteni nekem és másoknak is, hogy összegyűjtünk annyi pénz, amennyit lehet, hogy két finanszírozási projekt között ne kelljen leálljon a kutatás.
Azok emlékére akik elmentek, azokért, akik még küzdenek vagy a jövőben kell megküzdeniük vele és hálából azokért akik legyőzték! Azért, hogy a létező legtöbb embernek lehessen segíteni a jövőben, mert bárkinek szüksége lehet rá egy nap.
Főoldal / Jó Ügyek támogatóinak / Követek és vállalásaik

Daganatok korai diagnosztizálási lehetőségének és hatékony terápiás stratégiák fejlesztésének elősegítése

Eredendően új rákkutatási eredményeket sikerült igazolnunk az elmúlt évek során, amihez hazai és nemzetközi ösztöndíjak illetve pályázati támogatások (OTKA, Fulbright, Harry J. Lloyd Melanoma Research Award) is hozzásegítettek. Daganatok korai diagnosztizálása és hatékony terápiás stratégiák építhetők ezekre az új adatainkra.  A szervezet tumorellenes immunválasz képességére és a daganatos áttétképződésért felelős „daganat őssejtek” jellemzésére vonatkozó adatainkat fontos hazai és nemzetközi szaklapokban publikáljuk. Tudományos közleményeink megjelenése (Magyar Onkológia, Immunológiai Szemle, „Frontiers in Immunology”, „Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS)”, „Blood”) alapozza majd meg újabb pályázati támogatások elnyerését. Az új pályázati támogatás elnyeréséig azonban egy év is eltelhet.  A tumorellenes ellenanyagok újfajta elemzését és a daganatok célzott pusztítására alkalmas immunsejtek tesztelését azonban nem szakíthatjuk meg, folytatnunk kell. Ezeknek a munka- és pénzigényes eljárásoknak a kivitelezéséhez gyűjtünk támogatást. Közel 1 000 000 Ft támogatás szükséges 40 vérminta immunológiai elemzéséhez és további 800 000 Ft kellene génmódosított immunsejtek tumorsejtölő kapacitásának tesztelésére 40 esetben. Szükségünk lenne további 1 000 000 Ft-ra ahhoz, hogy 40 tumorszövetmintából kiindulva elvégezhessük a nagy felbontású molekuláris genetikai elemzéseket. A kapott támogatás hozzájárul, hogy folytathassuk az innovatív rák diagnosztikus és terápiás lehetőségekért végzett munkánkat.

Adományozók listája

2019-11-11 anonym 10 000Ft
2019-11-11 anonym 5 000Ft Sajnos nincs olyan család,akit ne érintene valahogy a \"rohadék\" által okozott fájdalom és csodálatos lenne, ha valaki meg tudná találni a gyógymódot, az oda vezető utat (azon kívül persze, amit mi magunk is tehetnénk, hisz lássuk be sokunk életformája szinte felhívás keringőre). Bár ez a csekély összeg nem lesz megváltás, de egy csepp a tengerben is több, mint a tétlenség. Nagyon nemes a cél és a szándék. Boldog születésnapot Vera!
2019-11-11 anonym 5 000Ft Boldog 50. születésnapod legyen Vera! Fantasztikus lelkületű ember Vagy!
2019-11-12 anonym 5 000Ft
2019-11-12 anonym 10 000Ft
2019-11-12 Csuti 10 000Ft Boldog következő ötvenet!
2019-11-12 Cynthia 10 000Ft Boldog születésnapot ☺️ büszke vagyok hogy ilyen anyukám van! Győzzük le a rohadékot!
2019-11-13 Várhegyi-Dányi 2 000Ft Boldog Szülinapot Vera!
2019-11-15 Boldog szülinapokat! 5 000Ft Nagyon boldog szülinapokat Vera és Balázs! Csak így tovább... :-)
2019-11-15 anonym 1 000Ft A smilek illetve az emojik kérdőjelként jelenek meg, persze, h. boldog szülinapot! :-)
2019-11-18 anonym 5 000Ft Hát pont ez a követes adománygyűjtés: én jó szívvel támogatok Vera minden ügyet, amiért Te kiállsz:)! Isten éltessen sokáig!!!
2019-11-19 Fruzsi 5 000Ft Egyike vagy azoknak az embereknek, akiknek önmaguknak hatalmas pozitív társadalmi hatása van, akiktől a világ egy sokkal jobb hely! Köszönöm ezt neked a világ nevében is! Isten éltessen boldogságban, kiegyensúlyozottságban, egészségben! :-)
2019-11-21 Adri 5 000Ft Boldog szulinapot, Vera!
2019-11-21 anonym 5 000Ft
2019-11-24 anonym 5 000Ft
2019-11-24 anonym 10 000Ft
2019-11-25 JuditPéter 10 000Ft Nagyon boldog születésnapot Vera! Köszönjük, hogy ezért (is) ilyen sokat teszel.
2019-11-26 AliLali az összeg nem publikus
2019-11-26 anonym 10 000Ft
2019-11-26 anonym 5 000Ft
2019-11-26 anonym 10 000Ft Nincsenek szavaim, most veszítettem el az édesanyámat. Köszi Vera.
2019-11-27 anonym 5 000Ft
2019-11-27 anonym 5 000Ft
2019-11-27 Gabin Judit 10 000Ft Sok sikert a küzdelemhez, és boldog születésnapot!
2019-11-28 anonym 10 000Ft Boldog 50. születésnapot kívánunk!
2019-11-28 Flóra 5 000Ft Együttérzés! Jó, hogy csinálod!
2019-11-29 anonym 5 000Ft
2019-11-29 anonym az összeg nem publikus
2019-11-29 KatiPeti 20 000Ft
2019-11-29 Kassai Tamás 5 000Ft Vera és Balázs, jó példával jártok elöl, inspiráló, motiváló - respect!
2019-11-29 Várhelyi Tamás 5 000Ft Boldog szülinapot, Vera és Balázs!
2019-11-29 Andi 5 000Ft Nagyon boldog szülinapot! :) A cél magáért beszél.
2019-11-29 Nagypál Jutka 10 000Ft Köszi, hogy Veletek Ünnepelhetek :) Boldog Szülinapot!
2019-11-29 Nagy Monika (Noresz cimbi) 10 000Ft Kösz a bulit, boldog szülinapot!
2019-11-29 Farhan Számi 10 000Ft Sok Boldogságot Kívánok!
2019-11-29 GyM 10 000Ft Happy Birthday Vera!
2019-11-29 anonym 10 000Ft Sok boldogat!
2019-11-30 Zorba 10 000Ft Boldog szülinapot!
2019-11-30 Fox 20 000Ft
2019-12-01 ezsola 10 000Ft Fantasztikus nőszemély vagy. Remélem, hamarosan meg is ölelhetlek. Boldog születésnapot!
2019-12-02 anonym 5 000Ft
2019-12-04 Szilvi az összeg nem publikus Boldog Szülinapot Vera:-)
2019-12-04 Z 7 777Ft BoLdog SzüLinapot!
2019-12-04 Füle Norbert 30 000Ft Boldog Szülinapot meg egyszer Vera! Orulok, hogy igy adhattam ajandekot. Sok puszi!
2019-12-04 Balázs 20 000Ft DDD
2019-12-05 Térfy Anna 5 000Ft Isten éltessen sokáig Mindkettőtöket! : )
2019-12-05 anonym 2 000Ft Örülök, hogy ismerlek Vera! Pusztuljon az a Rák, HAJRÁ! :)
2019-12-05 Éva 4 000Ft Boldog születésnapot Vera!
2019-12-06 anonym 5 000Ft Nagyon boldog szulinapot es sok eredmenyt es sikert a kutatasnak!
2019-12-06 anonym 5 000Ft

Kapcsolódó esemény - Szülinappal egy Jó Ügyért

2019-01-01

Ajándékot kapni öröm, de adni még nagyobb! Ha születésnapodra nem magadnak kérsz ajándékot, hanem azt kéred, hogy a rokonaid, barátaid ebből az alkalomból egy általad választott Jó Ügyet támogassanak, akkor ezzel egyszerre tudsz kapni és adni is ajándékot!

Jó, hogy vannak, akik e jeles napon sem elsősorban magukra, hanem másokra gondolnak. Minden születésnapi adománygyűjtő Követnek Boldog Születésnapot kívánunk!