Hegyiné Molnár Katinka

TÁMOGASS!

Kennelre fel!

" Új Nap - Új Remények!" 2019
2019.10.05.

Hegyiné Molnár Katinka vagyok, jelenleg az egyesület titkáraként támogatom a menhely működését.

2011-ben csatlakoztam a csapathoz, aminek a munkáját azóta is töretlen lelkesedéssel támogatom.

Aki az állatvédelemben tevékenykedik az nem munkának látja a feladatok sokaságát. Igaz a legtöbben rendes munka és család mellett, szabadidőnkben „dolgozunk”.

Én szerencsésnek mondhatom magam, mert a családom támogat ezen a téren is. Igaz a középút megtalálása nem mindig könnyű, vagyis a menhely dolgai is haladjanak és a civil élet is zökkenőmentes legyen.

Kellő elhivatottság szükséges ehhez a feladathoz az biztos.

De minden percét élvezem és úgy gondolom megéri a védtelenek segítése, főleg amikor egy sokat bántott és nagy nehézségeket megélt kutya hosszú rehabilitációja után kivirágzik és látni rajta az örömöt. Az maga a földöntúli boldogság számunkra!

Vannak kutyusok, akik már hosszú évek óta a kutyaotthon lakói. Igyekszünk minden védencnek a legkényelmesebben feltételeket biztosítani a bent tartózkodás idejére. Ám sajnos előfordul, hogy ez marad a végső otthonuk is. Ilyenkor amikor eljön az óra, természetesen ott vagyunk velük és elkísérjük őket az utolsó úton is.

Szerencsére a legtöbb esetben sikerül örökbefogadókat találni. Nagyon szeretjük a boldog gazdis bejelentkezéseket. Sokszor kapunk képeket nyaraló kutyusokról, túrázó ebekről, akik családjuk körében önfeledten bolondoznak.

A kampány során kitűzött cél elérése nagy segítség lenne a működésünk fenntartására.

A jövőbeni terveink között szerepel a cicák védelme is. A kutyusok mellett helyet biztosítanánk a városszerte elszaporodott cicák számára is az ivartalanítás vagy műtéti beavatkozások utáni lábadozás idejére, mielőtt visszahelyezzük őket az eredeti élőhelyükre.

Kennelre fel!

Szeretnénk 2 kutyakennelt és 2 cicakennelt vásárolni a régi és az új terveink megvalósításához.
Költségek:
2 m*4 m kutyakennel szállítással 157.200 Ft * 2 db =314.400 Ft
2,5 m*2,5 m cicakennel szállítással 110.000 Ft * 2 db =220.000 Ft
összesen 534.400 Ft.

Ezek megvalósításához kérjük a segítségeteket!

Köszönjük szépen!
Főoldal / Jó Ügyek támogatóinak / Követek és vállalásaik

Kennelre fel!

Egyesületünk 1995-ben alakult és 2001-től működtetjük kutyaotthonunkat Pomázon, az önkormányzattól 20 évre kapott területen. Folyamatosan mentjük a gazdátlanná vált, bajba került kutyákat, akiknek teljes ellátásáról gondoskodunk (oltás, chip, ivartalanítás, orvosi beavatkozások). Mindenkinek igyekszünk gazdát találni, de akinek nem sikerült, arról szeretettel gondoskodunk élete végéig. Segítséget nyújtunk nehéz anyagi helyzetben lévő gazdáknak (orvosi költség, élelem). 24 iskolával állunk szerződésben az 50 óra közösségi munka tekintetében, valamint nagy hangsúlyt fektetünk a jövő nemzedékének oktatására is, hiszen a gyerekek megtanulnak másokról gondoskodni, kialakul egy felelősségérzet a kiszolgáltatott helyzetben lévők iránt, megtanulják elfogadni más élőlény szokásait, ami később az emberi társadalomban is segít a másság elfogadásában.

A jövőbeni terveink között szerepel a cicák védelme is. A kutyusok mellett helyet biztosítanánk a városszerte elszaporodott cicák számára is az ivartalanítás vagy műtéti beavatkozások utáni lábadozás idejére, mielőtt visszahelyezzük őket az eredeti élőhelyükre.

Kennelre fel!

Szeretnénk 2 kutyakennelt és 2 cicakennelt vásárolni a régi és az új terveink megvalósításához.
Költségek:
2 m*4 m kutyakennel szállítással 157.200 Ft * 2 db =314.400 Ft
2,5 m*2,5 m cicakennel szállítással 110.000 Ft * 2 db =220.000 Ft
összesen 534.400 Ft.

Ezek megvalósításához kérjük a segítségeteket!

Saját posztok

Adományozók listája

2019-09-08 Hegyiné Katinka kampánykövet 3 000Ft
2019-09-08 Szabóné Matus Barbara 5 000Ft Ha csak egy kis összeggel támodatja sok ember, hamar összejöhet ????
2019-09-13 Egyedi-Führer család az összeg nem publikus Hajrá Katinka! Kennelre fel! Érd el a célod minél hamarabb! Aztán irány a napfelkelte! :-D

Kapcsolódó esemény - " Új Nap - Új Remények!" 2019

2019-10-05

Az „Új Nap - Új Remények” egy új közösségi adománygyűjtő esemény, melynek központi eleme egy éjszaka végén induló és napfelkeltekor véget érő közös séta. A hajnali séta fő résztvevői olyan adománygyűjtő Követek, akik az eseményen való részvételükkel egy–egy általuk választott Jó Ügy javára gyűjtenek adományokat saját ismeretségi körükben.

Az esemény koncepciója, szellemisége két gondolat köré épül: az éjszakát követő hajnal, napfelkelte, amely a jövőbe vetett reményt, optimizmust jelképezi, valamint a közös séta, amely az egyének és szervezetek közötti együttműködést mintázza. Mindez minden politikai felhang nélkül, kizárólag a civil szervezetek tevékenységére és az adománygyűjtésre koncentrálva.

A hajnali séta tervezett dátuma 2019. október 5. (szombat). Helysznei: Budapest, Székesfehérvár, Eger, Debrecen Veszprém és Pécs.
A budapesti séta tervezett útvonala a Széll Kálmán tértől a Gellért hegy tetejéig lesz (kb 3,5 km, akadálymentes útvonal).  A tervezett indulási időpont 5.00 h, a napfelkelte időponjta 6.48 h, a program napfelkelte után egy közös reggelivel zárul.

"Az éjszaka és a nehézségek még soha nem győzték le a napfelkeltét és a reményt."
(Bernard Williams)​