Tamás Bianka

TÁMOGASS!

Ki a szabadba!

Egyéni események
folyamatos

A 19 életévem alatt volt időm beleszeretni a sportolásba. Kiskorom óta mindennapjaim fontos építőeleme a mozgás. Szüleim révén beleszülettem a tájfutásba, illetve a sífutásba. Később apukám által megismerkedtem a tájkerékpár szépségeivel. Kezdetekben nagyon nem nőtt a szívemhez, de ma már az egyik legfontosabb dolog az életemben. Ahogy egyre idősebb lettem, döntenem kellett, hogy melyik sportot szeretném komolyabban csinálni, versenyszinten. Természetesen maradtam a tájékozódási sportok mellett és az örök szerelem, a sífutás mellett. Tökéletesen kiegészítik egymást, egyiket sem adnám fel semmi pénzért. Ezért is fogadtam el, és örültem, hogy Makai András gondolt rám, mint futónagykövet. Megtisztelő, hogy tehetek valamit egy nemes cél érdekében. Mégpedig elhatároztam, hogy a kampány lezárásáig lefogok egyszer futni egyszerre 35 km-t a Bükkben. Ez nekem, mint tájfutó nagy kihívás. Addig is a heti 45-50 km nem maradhat el.
Személy szerint nem nagyon rajongok a konditermekért. Nem szeretek a négy fal között sportolni, az nem az én világom. Viszont szerintem fontos, hogy legyen megfelelő izomzatunk akármilyen sportágról is legyen szó. A megfelelő hasizom, törzsizom ugyanúgy segíti a futást, mint ahogy mondjuk a sífutást (személyes tapasztalat természetesen). Ezért tartom remek ötletnek a csanyiki kondiparkot, szerintem ez buzdítaná az embereket, hogy kimenjenek a szabadba mozogni.
Főoldal / Jó Ügyek támogatóinak / Követek és vállalásaik

Kültéri Kondiparkot Miskolcon a Csanyikba

Egy kültéri kondiparkot szeretnénk megvalósítani Miskolcon a Csanyikban. A kültéri kondiparkot a megépülés után, közösségi használatra adjuk át  és mindenki számára elérhetővé fogjuk tenni.

Amennyiben szeretnél  a természet közelségében korszerű, biztonságos eszközökön erősíteni, és mindezt INGYENESEN, akkor a Te adományodnak is itt a helye.

Adományozók listája

2018-10-23 Balabás László az összeg nem publikus Hajrá!
2018-12-13 anonym az összeg nem publikus Hajrá!
2018-12-18 Fuss Érte! Versenyzők 32 000Ft

Kapcsolódó esemény - Egyéni események

2019-12-31

Az egyéni események a Jóügyekért.hu rendszerében külön is megjelenő kiemelt adománygyűjtő események (pl. nagyobb futóversenyek, Új Nap Új Remények) körén kívüleső események, illetve bármiféle egyéni, egyedi vállalások.

Egyéni események lehetnek például

  • Sportversenyek (futás, úszás, triatlon, stb.)
  • Egyéb fizikai kihívások (hegymászás, túrázás, kerékpározás, stb.) 
  • Különleges események/vállalások (pl. szilveszteri fürdőzés a Balatonban)
  • Külső megjelenéshez kapcsolódó vállalások (pl. speciális jelmez viselése, kopaszra nyiratkozás, mezítláb járás, stb.)
  • Lemondás valamiről, amiről nehéz – (pl leszokás dohányzásról, fogyókúra)
  • Rekord kísérletek (pl. kártyavár építés, 24 órás foci, egy kamion elhúzása, stb. – és persze itt nem kell, hogy a rekord Guniness rekord legyen…)
  • Adományok gyűjtése ajándékok helyett születésnap, esküvő vagy karácsony kapcsán
  • Önkéntes munka végzése
  • Csapatos vállalások
  • Vagy bármilyen más vállalás, amit a Követ felhasznál arra, hogy kampányoljon az általa választott Jó Ügy érkekében, hogy minél több adományt tudj gyűjteni a javukra.