Nagy Kornél

TÁMOGASS!

Köszi, KÁVA!

" Új Nap - Új Remények!" 2019
2019.10.05.

KÁVA-követ lettem, ami azt jelenti, hogy arra kérlek, hogy segíts a Kávának az adományoddal abban, hogy minél többen gondolkodhassanak és cselekedhessenek. Közösen.

Ők olyan sokat adnak másoknak, a pénznél sokkal fontosabb dolgokat.

Köszi, KÁVA!

Nagyon fontos munkát végeztek, én nagyon szurkolok, hogy ezt még nagyon-nagyon sokáig tehessétek!

Ha nem ismered a Kávát, akkor engedd meg, hogy elmondjam róluk az én saját véleményemet. Ha ismered, és már itt vagy, akkor téged vélhetően már nem kell meggyőznöm semmiről. :)

Kivételesen elkötelezett, tehetséges és önzetlen emberek ők, akik együtt alkotnak egy csapatot, közösséget, de leginkább egy helyet, ahol sokan érezhetik magukat biztonságban, fontosnak, vagy éppen felszabadultnak. Kinek mire van szüksége. Ki miből kap keveset egyébként.

Ja, röviden: a résztvevő színháza.

Persze azért a KÁVA sem bízta a véletlenre a bemutatkozását, szóval az én kis szövegem alatti részt is nagyon érdemes elolvasni, egyébként pedig:

https://kavaszinhaz.hu/
Főoldal / Jó Ügyek támogatóinak / Követek és vállalásaik

Gondolkodva. Cselekedve. Közösen. – Színházi nevelési előadások a gondolkodó fiatalokért!

A Kávában hisszük, hogy azért vagyunk, hogy részt vegyünk a saját életünkben. Ne csak legyünk, hanem éljünk. Gondolkodva, cselekedve, közösségben.

A Résztvevő Színházában nézőinket igyekszünk kibillenteni a passzív szerepből, hogy előadásainknak, és egyben saját életüknek, társadalmunknak is aktív, gondolkozó résztvevőivé válhassanak. A Káva komplex színházi nevelési előadásaival és drámaprogramjaival nem az életben maradást segíti, hanem az életminőséget javítja. Fejleszti a tudatosságot. A problémák meglátását. A többoldalú, reflektív gondolkodást. A diákok önismeretét. Saját lehetőségeik felfedezését.

A Káva a jövő érdekében dolgozik. Hogy hogyan? Az előadásainkon résztvevő diákok új, iskolai kereteken kívüli helyzetben nyilvánulhatnak meg és mélyülhetnek el egy-egy aktuális erkölcsi vagy társadalmi probléma feldolgozásában.  Ez segíti, hogy nálunk olyan fiatalok is megszólaljanak, akik órán nem szoktak. Lehetővé tesszük, hogy más szemszögből nézzenek rájuk tanáraik, társaik, hogy olyan gondolatokat fogalmazhassanak meg, amik későbbi iskolai létükre is hatással lehetnek.

Nem adunk kész válaszokatt. Nem adunk előre megfogalmazott gondolatokat. Nem mondjuk meg, mi a jó. Helyette lehetőséget és szempontokat adunk a gondolkodáshoz - ahhoz, hogy aki eljön hozzánk, felfedezze a saját gondolatait! Azt, hogy vannak. Hogy értékesek! Hogy ki merje fejezni magát. Hogy ne szégyellje a véleményét. Hogy felfedezze azt az élményt, hogy hatni tud. Hogy a véleménye számít, hogy résztvevővé válhat. Hogy részt venni nem csak a színházteremben tud, hanem a saját életében is.

De ez egyedül nem megy! Segíts te is nekünk, hogy minél több fiatal legyen, aki részt vesz saját életében! Támogatásoddal komplex résztvevő színházi előadásainkat, és ezzel a gondolkodó fiatalokat segíted!


Adományozók listája

2019-09-01 Nagy Kornél 10 000Ft
2019-09-03 tg 1 000Ft drukkolok nagyon, hogy összejöjjön!
2019-09-04 GanxtAndi 3 000Ft Nyomjad, Kornél! :)
2019-09-06 Soós Gábor Vince 10 000Ft #GondolkodvaCselekedveKözösen
2019-09-09 snfanni 1 000Ft Hajrá, Kornél! :)
2019-09-11 Tamási Bálint az összeg nem publikus
2019-09-13 cz 3 000Ft Hajrá!
2019-09-15 Nagy Anita 10 000Ft :-)
2019-09-15 Nakayama Takashi 10 000Ft Good luck, Kornél!
2019-09-16 A Nőegylet és Lőrinc 10 110Ft
2019-09-17 EE 1 000Ft Mindent bele, Kornél! :)
2019-09-17 Ricsi az összeg nem publikus Hajrá K2, hajrá KÁVA! :-)

Kapcsolódó esemény - " Új Nap - Új Remények!" 2019

2019-10-05

Az „Új Nap - Új Remények” egy új közösségi adománygyűjtő esemény, melynek központi eleme egy éjszaka végén induló és napfelkeltekor véget érő közös séta. A hajnali séta fő résztvevői olyan adománygyűjtő Követek, akik az eseményen való részvételükkel egy–egy általuk választott Jó Ügy javára gyűjtenek adományokat saját ismeretségi körükben.

Az esemény koncepciója, szellemisége két gondolat köré épül: az éjszakát követő hajnal, napfelkelte, amely a jövőbe vetett reményt, optimizmust jelképezi, valamint a közös séta, amely az egyének és szervezetek közötti együttműködést mintázza. Mindez minden politikai felhang nélkül, kizárólag a civil szervezetek tevékenységére és az adománygyűjtésre koncentrálva.

A hajnali séta tervezett dátuma 2019. október 5. (szombat). Helysznei: Budapest, Székesfehérvár, Eger, Debrecen Veszprém és Pécs.
A budapesti séta tervezett útvonala a Széll Kálmán tértől a Gellért hegy tetejéig lesz (kb 3,5 km, akadálymentes útvonal).  A tervezett indulási időpont 5.00 h, a napfelkelte időponjta 6.48 h, a program napfelkelte után egy közös reggelivel zárul.

"Az éjszaka és a nehézségek még soha nem győzték le a napfelkeltét és a reményt."
(Bernard Williams)​