Kürti Jutka

TÁMOGASS!

„…meleg tea várja a melegedni vágyókat…”

" Új Nap - Új Remények!" 2019
2019.10.05.

Ilyet még nem csináltam, nagyon új, nagyon szokatlan feladat: sétáló követ egy jó ügy érdekében. Bevallom, szorongok: sokat és sokszor segítettem már mindenfélében arra rászorulóknak, de két hónapig folyamatosan kiállni és szemérmetlenül csak kérni és kérni, ráadásul pénzt kérni… ez nekem nagyon nehéz.
De felkértek és úgy éreztem, nem mondhatok nemet: két pici Heves megyei település, illetve településrész (Egerbakta és Ószajla) lakónak fűthetetlenné vált az egyetlen közösségi tere.

Jártam Ószajlán és Egerbaktán. Nagyon törekvő emberek próbálják elérni, hogy legalább a gyerekeik, unokáik kitörjenek a kilátástalan nyomorból. Az egri SZETA támogatja őket ebben évek óta és két éve a MENŐK (melynek sétáló követe lettem) is beszállt ebbe a munkába a saját lehetőségeivel. (Legutóbb júniusban Ószajlát elöntötte az esővíz, iszonyú károkat okozva a településrészen élőknek.)

Követes adománygyűjtésről talán már sokan hallottak, pár éve nálunk is terjedőben van, hogy az arra vállalkozók, valami tőlük szokatlan tevékenységet vállalnak, amivel felhívják a figyelmet a támogatandó célra. (Van, aki úszik, van, aki fut, biciklizik stb. vállalásokat tesz, hogy pénzadományok gyűjtésével segítsen egy általa fontos ügyet.)

Én most 68 évesen, meghazudtolva éjjeli bagolylétemet, pacsirtaként fogom – több társammal együtt – a napfelkeltét üdvözölni október 5-én a Gellérthegyen, amiért kora hajnalban kelek és sétálok a Vérmezőtől a Citadelláig. (Ígérem, fényképekkel is igazolom majd az adományozóknak, hogy onnan köszöntöm az új napot – az új reményeket.)

Reményre nagy szükségük van azoknak, akik számára belevágtam ebbe a pénzgyűjtésbe.
Tapasztalataim szerint az emberek szívesen segítenek, de akik adni szoktak, maguk is eléggé pénztelenek. Talán, mert a barátaim, közvetlen ismerőseim körében - a saját „buborékomban” - sok a szív, a lélek, a segítőkészség, de a pénz a legkevesebb…

Most mégis pénzt kell, kérjek, mert fűtésrendszert csak minőségi anyagokból, profin lehet kiépíteni, márpedig az anyag és a szakmunka pénzbe kerül. Akármilyen kis pénz is nagyon-nagyon jól jön, hiszen sok kicsi sokra megy.

Mindkét helyen a közösségi házban működik a baba-mama klub, a tanoda stb., minden közös tevékenység. Mindez kényszerszünetet kell, hogy tartson, ha nem tudják megoldani a biztonságos, a hatóságok által elfogadható fűtés lehetőségét.

Kérek minden barátomat, ismerősömet és ismerőseim ismerőseit: juttassák el felhívásomat minél több helyre, adományozzanak kivételesen pénzt, hogy e két közösség álma megvalósulhasson: a kinti hidegben is legyen egy hely, ahol „…meleg tea várja a melegedni vágyókat…”

Mindenkinek nagyon köszönöm:
Kürti Jutka

A „Fűtést Ószajla és Egerbakta közösségi házának” csapatunk tagjai rajtam kívül: Igaz Kati, Nagy Emília, Pákozdi Éva és Toldi Zsuzsa. Öten együtt szeretnénk a két ház fűtésrendszerének korszerűsítési árához (2,4 millió forint) minél több adományt összegyűjteni.
Főoldal / Jó Ügyek támogatóinak / Követek és vállalásaik

Fűtést Ószajla és Egerbakta közösségi házának

A MENŐK 2016 óta működő, pártoktól független civil szervezet. Olyan értékközösség, melynek tagjai számára az emberi méltóság a legnagyobb érték. A MENŐK felkarol minden olyan ügyet, amely egy igazságosabb jövőt eredményezhet. Hiszünk az egyéni felelősségvállalásban és a kisközösségi lét fontosságában. Támogatjuk és erősítjük a helyi kisközösségek működését és egymáshoz kapcsolódását.

Évek óta szoros kapcsolatban állunk az egri SZETA-val. Követeink adománygyűjtésével most is a SZETA Eger környéki településein működő közösségeinek életén szeretnénk könnyíteni. Gyűjtésünkkel két település, Egerbakta és Ószajla közösségi helyiségei fűtésének megoldását kívánjuk segíteni. A fűtés alapja papírbrikett lesz, amelyet a SZETA egri alapítványának munkatársai és önkéntesei készítenek. Ehhez az alapanyagot többek között a MENŐK gyűjti.

Ószajlán a helyi roma közösség a volt kocsmát használja közösségi térként, télen nappali melegedőként. A ház fűtését eddig egy kiskályhával oldották meg. Követeink a mosdó átépítéséhez és a központi fűtés kiépítéséhez gyűjtenek adományokat.

Egerbaktán a cigány lakosság közösséggé formálódását és integrációját az Egerbaktai Közösségi Ház biztosítja (a faluban sem iskola, sem könyvtár nincs), ide járnak a helyiek beszélgetni, itt próbál a Baktarom zenekar is. A házban az eddigi fűtés nem biztosított elegendő meleget, ezért központi fűtést szeretnének. Itt az a célunk, hogy az Egerbaktai Közösségi Ház korszerű fűtésrendszeréhez tudjunk adományokat gyűjteni.

 

Adományozók listája

2019-09-02 Ligeti György 5 000Ft Sok sikert kívánok a munkátokhoz, respekt!
2019-09-02 Molnár Krisztina Rita az összeg nem publikus
2019-09-04 B. Molnár Béla 5 000Ft Hajrá Jutka! Gondolatban veled.
2019-09-04 Gáspár Zsuzsa 5 000Ft Hajrá, Jutka!
2019-09-05 anonym 5 000Ft Sok sikert ehhez a szívet melengető kezdeményezéshez!
2019-09-05 Benkő Ágnes 5 000Ft Sikerülni fog, mert jó ügy jó kezekben!
2019-09-05 juud az összeg nem publikus tiszteletem Judit emberségéért
2019-09-05 Andor 5 000Ft Sok sikert!!
2019-09-05 Bödön 5 000Ft Hajrá
2019-09-05 anonym 5 000Ft Hajrá!
2019-09-05 Artin 5 000Ft Sok sikert kívánok Judit!
2019-09-05 anonym 5 000Ft Sok sikert!
2019-09-05 anonym 1 000Ft
2019-09-07 Dallos Katalin az összeg nem publikus
2019-09-09 Donáth Anna 5 000Ft
2019-09-12 Lázár Júlia 10 000Ft Köszönöm.

Kapcsolódó esemény - " Új Nap - Új Remények!" 2019

2019-10-05

Az „Új Nap - Új Remények” egy új közösségi adománygyűjtő esemény, melynek központi eleme egy éjszaka végén induló és napfelkeltekor véget érő közös séta. A hajnali séta fő résztvevői olyan adománygyűjtő Követek, akik az eseményen való részvételükkel egy–egy általuk választott Jó Ügy javára gyűjtenek adományokat saját ismeretségi körükben.

Az esemény koncepciója, szellemisége két gondolat köré épül: az éjszakát követő hajnal, napfelkelte, amely a jövőbe vetett reményt, optimizmust jelképezi, valamint a közös séta, amely az egyének és szervezetek közötti együttműködést mintázza. Mindez minden politikai felhang nélkül, kizárólag a civil szervezetek tevékenységére és az adománygyűjtésre koncentrálva.

A hajnali séta tervezett dátuma 2019. október 5. (szombat). Helysznei: Budapest, Székesfehérvár, Eger, Debrecen Veszprém és Pécs.
A budapesti séta tervezett útvonala a Széll Kálmán tértől a Gellért hegy tetejéig lesz (kb 3,5 km, akadálymentes útvonal).  A tervezett indulási időpont 5.00 h, a napfelkelte időponjta 6.48 h, a program napfelkelte után egy közös reggelivel zárul.

"Az éjszaka és a nehézségek még soha nem győzték le a napfelkeltét és a reményt."
(Bernard Williams)​