Janitz Attila

TÁMOGASS!

Neked is azt kívánom

" Új Nap - Új Remények!" 2019
2019.10.05.

Neked is azt kívánom, hogy
- ha dolgod van a rákkal, gyorsan kerülj orvoshoz, mint én
- ha nincs, akkor is járj rendszeresen szűrésre!

2018. június 24-én vettem észre a vérzést a székletemen. Következő héten már az Országos Onkológiai Intézet orvosánál voltam. Két héten belül CT, biopszia, laboreredmények. Augusztus 10-én bicska. Most az egy éves kontrollnál semmi panasz.

Egész életemben csapatjátékos voltam. A Magyar Rákellenes Liga olyan közösség, ahol fő célunk a megelőzés és az, hogy minél többen részt vegyenek szűrővizsgálatokon.

Kérlek, hogy adományoddal járulj hozzá programjaink sikeréhez, ami által Te is részese leszel a csapatnak!

A közleményben add meg: Cselekedjünk a rák ellen!

Köszönettel:

Janitz Attila
önkéntes, adománygyűjtő követ
Főoldal / Jó Ügyek támogatóinak / Követek és vállalásaik

Cselekedjünk a rák ellen – 2019

A rákbetegség napjaink egyik legnagyobb kihívása. Szinte minden család és munkahely érintett valamilyen módon és egyre gyakrabban fordul elő fiatalabb korban.

Hiszünk abban, hogy megelőzéssel és korai felismeréssel sok ember életét menthetjük meg és így lényegesen több ember élhet hosszabb ideig és jobb életminőségben!

Célunk, hogy 2019-ben a megelőzéssel és a korai felismeréssel kapcsolatban minél több emberhez eljuttassuk a Magyar Rákellenes Liga legfőbb üzeneteit:

- a daganatos betegségek egyharmada megelőzhető (Európai Rákellenes Kódex)
- az időben felismert daganatok eredményesebben kezelhetők (önvizsgálatok, szűrések)

Ez a tudás azonban csak akkor ér valamit, ha azt cselekvéssé váltjuk. Ezért február 4-én, a Rákellenes Világnapon meghirdettük, hogy 2019 legyen a cselekvés éve!

Alapszervezeteink és Segítő Szolgálataink évente több száz programot tartanak egészségmegőrzés, megelőzés és korai felismerés témában.

Az iskolákban önkénteseink segítségével a fiatalok játékos módon ismerhetik meg az egészséges életmód és a rák megelőzésének legfontosabb szabályait. (Mozgás, elhízás, méhnyakrák és HPV oltás, dohányzás, alkohol, emlő- és here önvizsgálat, nap- és UV védelem, egészséges táplálkozás.)

Felhívjuk a figyelmet a szervezett méhnyakrák, mellrák és vastagbélrák szűréseken való részvételre, valamint méhnyakrák, bőrgyógyászati, szájüregi és prosztata szűréseket szervezünk a helyi lakosságnak, mert a szűrés életet menthet!

Munkánkban mindenkire számítunk, hogy tegyen többet a saját egészsége érdekében és segítsen eljuttatni ezeket az üzenetet másokhoz is.

Cselekedj Te is, támogasd munkánkat!

További információk:
https://rakliga.hu/
https://eukodex.rakliga.hu/

 

Adományozók listája

Ezt a kampányt jelenleg még nem támogatta senki...

Kapcsolódó esemény - " Új Nap - Új Remények!" 2019

2019-10-05

Az „Új Nap - Új Remények” egy új közösségi adománygyűjtő esemény, melynek központi eleme egy éjszaka végén induló és napfelkeltekor véget érő közös séta. A hajnali séta fő résztvevői olyan adománygyűjtő Követek, akik az eseményen való részvételükkel egy–egy általuk választott Jó Ügy javára gyűjtenek adományokat saját ismeretségi körükben.

Az esemény koncepciója, szellemisége két gondolat köré épül: az éjszakát követő hajnal, napfelkelte, amely a jövőbe vetett reményt, optimizmust jelképezi, valamint a közös séta, amely az egyének és szervezetek közötti együttműködést mintázza. Mindez minden politikai felhang nélkül, kizárólag a civil szervezetek tevékenységére és az adománygyűjtésre koncentrálva.

A hajnali séta tervezett dátuma 2019. október 5. (szombat). Helysznei: Budapest, Székesfehérvár, Eger, Debrecen Veszprém és Pécs.
A budapesti séta tervezett útvonala a Széll Kálmán tértől a Gellért hegy tetejéig lesz (kb 3,5 km, akadálymentes útvonal).  A tervezett indulási időpont 5.00 h, a napfelkelte időponjta 6.48 h, a program napfelkelte után egy közös reggelivel zárul.

"Az éjszaka és a nehézségek még soha nem győzték le a napfelkeltét és a reményt."
(Bernard Williams)​