Kováts Kriszta

TÁMOGASS!

Ragyogj, Juli!

"Új Nap - Új Remények" 2018
2018.09.29.

A húsz éves Julit mamáján, Galinán keresztül ismertem meg – éneskesnőnek készült. És mivel én is énekesnő és színésznő vagyok, kiváncsi voltam, hogy alakul a pályája. Néha összefutottunk, elbűvölt a senkiéhez sem hasonlítható, szívből jövő mosolya. Akkor még nem hallottam énekelni, de biztos voltam benne, hogy egy ilyen sugárzó egyéniség csak tehetséges lehet. Aztán elsodort minket az élet, de nagy örömmel figyeltem távolról, hogy micsoda sikereket ér el megérdemelten és hogy nincs előtte akadály. De ez az akadály, hogy vége, ez annyira igazságtalan. Ez felháborító. Még nagyon sok lett volna előtte. Szeretnék hozzájárulni a magam eszközeivel ahhoz, hogy ne felejtsük el őt. Hogy az alapítványnak legyen pénze, hogy ápolhassa Juli emlékét. Hogy film készülhessen róla. És hogy más, nehéz helyzetben lévő zenészeknek is legyen hova fordulnia, ha úgy hozza a szükség. Hát ezért lettem ennek az ügynek a követe. Előre is köszönöm, ha adományoddal te is segítesz, hogy mindez megvalósulhasson!
Főoldal / Jó Ügyek támogatóinak / Követek és vállalásaik

Shine – Ragyogás: életmű film Fábián Juli emlékéért

A Fábián Juli Emlékalapítvány fő célja:
- emlékállítás Juli emlékének, életpályájának,
- zenei örökségének a méltó megőrzése, életben tartása, ápolása, a zenei emlékezet és az utókor számára,
- valamint elsősorban a könnyűzene és a jazz területén működő, egészségügyi és/vagy szociális okokból vészhelyzetben, válságban lévő, rászoruló zenészek, zenei előadóművészek, oktatók, zeneszerzők, és a zenei produkciókban közreműködő egyéb szakemberek támogatása, akiket szociális és/vagy egészségügyi élethelyzetük, fogyatékosságuk vagy korral kapcsolatos problémáik tartósan vagy ideiglenesen akadályoznak művészetük gyakorlásában.

Kampányunk konkrét célja az emlékállítás témaköréhez kapcsolódik: forrásokat szeretnénk gyűjteni egy Juliról szóló életmű film elkészítéséhez, melyben megszólalnak a pályatársak, zenei karrierjének résztvevői, barátok, életének fontos szereplői.

A forrásokat másik alapvető célunkhoz is gyűjtjük: szeretnénk támogatni a rászoruló zenészeket. Ezen célunk érdekében októberben pályázatot írunk ki, melyet alapítványunk tanácsadói – főként zenészek - bírálnak majd el.

Támogasd te is az emlékfilm létrejöttét és a rászoruló zenészek megsegítését!

Adományozók listája

2018-09-03 anonym az összeg nem publikus
2018-09-03 anonym 10 000Ft
2018-09-03 Kováts Kriszta 10 000Ft
2018-09-03 anonym 10 000Ft
2018-09-05 anonym 10 000Ft
2018-09-09 anonym 10 000Ft
2018-09-12 Tomi és Ági 5 000Ft
2018-09-14 anonym 8 000Ft
2018-09-28 anonym 10 000Ft

Kapcsolódó esemény - "Új Nap - Új Remények" 2018

2018-09-29

Az „Új Nap - Új Remények” egy új közösségi adománygyűjtő esemény, melynek központi eleme egy éjszaka végén induló és napfelkeltekor véget érő közös séta. A hajnali séta fő résztvevői olyan adománygyűjtő Követek, akik az eseményen való részvételükkel egy–egy általuk választott Jó Ügy javára gyűjtenek adományokat saját ismeretségi körükben.

Az esemény koncepciója, szellemisége két gondolat köré épül: az éjszakát követő hajnal, napfelkelte, amely a jövőbe vetett reményt, optimizmust jelképezi, valamint a közös séta, amely az egyének és szervezetek közötti együttműködést mintázza. Mindez minden politikai felhang nélkül, kizárólag a civil szervezetek tevékenységére és az adománygyűjtésre koncentrálva.

A hajnali séta tervezett dátuma 2018. szeptember 29. (szombat), időpontja, tervezett útvonala a Széll Kálmán tértől a Gellért hegy tetejéig lesz (kb 3,5 km, akadálymentes útvonal).  A tervezett indulási időpont 5.00 h, a napfelkelte időponjta 6.37 h, a program napfelkelte után egy közös reggelivel zárul.

"Az éjszaka és a nehézségek még soha nem győzték le a napfelkeltét és a reményt."
(Bernard Williams)​