Szél Dávid

TÁMOGASS!

Sétálok, tehát vagyok!

" Új Nap - Új Remények!" 2019
2019.10.05.

Van két gyerekem, részt vettem két terhességben és két szülésen, és nagyon szerencsések vagyunk, mert mindkét élmény majdnem olyan volt, mint amilyennek szerettük volna, mint amilyennek elképzeltük, de egyrészt csak majdnem, másrészt ez tényleg leginkább a szerencse műve volt. Mivel elég sokat foglalkozom a szülőséggel, ezért elég sok olyan terhesség- és szüléstörténetet ismerek, ami nem volt ennyire szerencsés, sőt, kifejezetten traumatikus volt. Nagyon fontosnak gondolom, hogy ezekről a traumákról nyíltan, őszintén és megítéléstől mentesen lehessen beszélni, márpedig az EMMA épp ilyen Műhelyeket csinál már eddig is, és szeretne még több ilyet csinálni a jövőben. Mert igény van rá. Budapesten is, vidéken is. Hát ezért gyűjtök, segítsetek ti is!
Főoldal / Jó Ügyek támogatóinak / Követek és vállalásaik

Találkozzunk EMMÁnál! EMMA Műhelyek az anyák közösségéért

Az EMMA Egyesületben 2010 óta dolgozunk azért, hogy a szülés, születés során mindenki emberséges bánásmódban részesüljön, hogy a gyermekvállalás időszaka minél örömtelibb és sérülésmentes legyen. A jelenlegi szülészeti ellátórendszer átláthatatlansága, a szokásjogon nyugvó ellátási rend úgy az anyáknál, mint a szakembereknél bizonytalansághoz és nehézségekhez vezet.

Az EMMA Műhelyt azért hoztuk létre, hogy azok a nők, akik nehéz vagy traumatikus élményeket éltek át a gyermekvállalásuk során, gyógyulni tudjanak. Műhelyeink olyan védett, ítélkezéstől mentes teret biztosítanak a nőknek, ahol szakértő moderálása mellett megoszthatják egymással élményeiket és érzéseiket. Az anyaság idején számtalan elvárásnak, kihívásnak kell megfelelniük, amikor életbevágó, hogy ne maradjanak magukra a kételyeikkel.

Egyesületünk célja ezzel a közösségi adománygyűjtéssel, hogy az eddig csak Budapesten elérhető EMMA Műhelyeket más városokba is elvigye, hogy Debrecenben, Székesfehérváron és Veszprémben is találkozhassanak egymással az anyák, és megtapasztalhassák a női közösség megtartó erejét, Ezáltal több nő kaphassa meg azt a figyelmet, biztonságos teret és szakértő odafordulást, amire szüksége van a szülés körüli időszakban.

Követeink támogatásával megvalósulhatnak közös céljaink. Adományoddal te is részese lehetsz ennek.

Támogasd az EMMA Műhelyt! Találkozzunk EMMÁNÁL!

 

Adományozók listája

2019-09-02 anonym 5 001Ft
2019-09-04 anonym 3 000Ft
2019-09-04 Rekaraketa 5 000Ft Hajrà!
2019-09-05 vera 2 000Ft hajrá!
2019-09-05 PixelApu 3 000Ft
2019-09-05 Kati 3 500Ft
2019-09-05 jagyi 10 000Ft
2019-09-07 Kabó 1 500Ft
2019-09-08 Dorka Anna 4 000Ft
2019-09-09 L.J. 2 000Ft jó ügy fontos ügy, köszi, hogy melléállsz.
2019-09-09 Juccus 2 000Ft

Kapcsolódó esemény - " Új Nap - Új Remények!" 2019

2019-10-05

Az „Új Nap - Új Remények” egy új közösségi adománygyűjtő esemény, melynek központi eleme egy éjszaka végén induló és napfelkeltekor véget érő közös séta. A hajnali séta fő résztvevői olyan adománygyűjtő Követek, akik az eseményen való részvételükkel egy–egy általuk választott Jó Ügy javára gyűjtenek adományokat saját ismeretségi körükben.

Az esemény koncepciója, szellemisége két gondolat köré épül: az éjszakát követő hajnal, napfelkelte, amely a jövőbe vetett reményt, optimizmust jelképezi, valamint a közös séta, amely az egyének és szervezetek közötti együttműködést mintázza. Mindez minden politikai felhang nélkül, kizárólag a civil szervezetek tevékenységére és az adománygyűjtésre koncentrálva.

A hajnali séta tervezett dátuma 2019. október 5. (szombat). Helysznei: Budapest, Székesfehérvár, Eger, Debrecen Veszprém és Pécs.
A budapesti séta tervezett útvonala a Széll Kálmán tértől a Gellért hegy tetejéig lesz (kb 3,5 km, akadálymentes útvonal).  A tervezett indulási időpont 5.00 h, a napfelkelte időponjta 6.48 h, a program napfelkelte után egy közös reggelivel zárul.

"Az éjszaka és a nehézségek még soha nem győzték le a napfelkeltét és a reményt."
(Bernard Williams)​