Szandra

Szandra vagyok és az emberi jogokért futok

12. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton
2015. november 14-15.

Ahogy Gandhi mondta: legyél Te a változás, amelyet látni szeretnél a világban.

Futásommal egy olyan szervezetnek gyűjtök adományt, amely pontosan olyan változásokért küzd, amilyeneket én, és szerintem Te is látni szeretnél a világban.

Fontosnak tartom, hogy létezzenek olyan szervezetek a világban és legyenek aktívak és láthatóak Magyarországon is, mint az Amnesty International. Teljesen független emberi jogi mozgalomként világszerte átfogó kutatásokat végez az emberi jogi sértésekről és nemzetközi kampányokkal gyakorol nyomást a felelős kormányokra, hatóságokra, döntéshozókra a változás elérése érdekében.

Ahhoz, hogy függetlenségét fenntartva működni tudjon, olyan emberek támogatására van szükség, mint Te és én.

Amikor az Amnesty kiemelt kampányait látom, mindig arra gondolok, akár én is (vagy Te is) lehetnék például az a szaúdi emberi jogi aktivista (Raif Badawi), akit egy blog írásáért 10 év börtönre és 1000 korbácsütésre ítéltek, vagy az a paraguayi kislány, akinek nemi erőszak áldozataként élete kockáztatásával kellett 11 évesen gyereket szülnie, mert a paraguayi törvények még ilyen esetekben sem tesznek kivételt és nem engedélyezik az abortusz végrehajtását. Ez csak két véletlenszerűen kiragadott példa, de sajnos rengeteg ehhez hasonló eset van.

Ennek tükrében nagyon bánt az a közöny, amellyel sokszor találkozom a mindennapokban.

Az Amnesty International az egyik legjobb példája annak, hogy egyszerű, hétköznapi emberek összefogásával elképesztő eredményeket lehet elérni a világban és fel lehet számolni az igazságtalanságokkal.

Köszönöm, hogy adományoddal támogatod a futásomat és hozzájárulsz ahhoz, hogy együtt egy igazságosabb, békésebb jövőt építessünk!
Főoldal / Jó Ügyek támogatóinak / Követek és vállalásaik

Mozdulj az emberi jogokért!

Az Amnesty International (AI) egy nemzetközi szervezet, amely az emberi jogok elismertetéséért küzd. Olyan világot szeretnénk, ahol minden egyes emberre egyenlően vonatkoznak az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában, és más nemzetközi emberi jogi megállapodásokban leírt jogok.

Az AI független demokratikus szervezet, több mint hétmillió ember globális mozgalma. Szervezetünk kormányoktól, politikai pártoktól, egyházaktól független, tőlük pénzt nem fogad el.

Függetlenségünk megőrzéséhez és ahhoz, hogy

- az emberi jogokat ideológiáktól és gazdasági érdekektől függetlenül védhessük

- átfogó kutatásokat végezhessünk

- ezeken alapuló ajánlásokat fogalmazhassunk meg az emberi jogi sérelmek megszüntetésére

- majd ezeket lobbizást és sajtómunkát is magában foglaló kampányok segítségével érvényesítsük a hatóságoknál

egyszóval, ahhoz, hogy még nagyobb hangunk és erőnk legyen, anyagi támogatásra van szükségünk.

Számunkra nincs reménytelen ügy. Így minden forint számít.

Mi abban hiszünk, hogy együtt képesek leszünk változást hozni gyermekek millió, családok és közösségek számára a világ minden táján abban a reményben, hogy egy nap, már nem lesz ránk szükség.

 

Adományozók listája

2015-10-22 anonym 2 000Ft
2015-10-24 anonym 2 000Ft Sok sikert!
2015-10-24 Szanci anyuci :) 1 000Ft Hajrá Szandra! Büszke vagyok Rád!
2015-10-26 Papi és Mami :) 2 000Ft Hajrá Szandra!
2015-10-26 anonym 1 000Ft Hajrá Tündérke!
2015-10-30 Zsófi 2 000Ft Csak így tovább!
2015-11-01 Andris+Bea 1 000Ft Hajrá mindent bele!
2015-11-02 anonym 2 000Ft Sok Sikert!
2015-11-02 Áron 3 000Ft Hajrá!
2015-11-02 Noémi 2 000Ft Hajráhajrá!:)
2015-11-02 Ica 1 000Ft Hajrá!
2015-11-12 egy kedvenc padtárs :) 1 500Ft Büszke vagyok rád, csak így tovább!

Kapcsolódó esemény - 12. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton

2015-11-15

Szenzációs szezonzáró a Balatonnál!
Pakold össze a tavaszi, nyári, őszi és téli futóruháidat, hiszen itt bármilyen időjárás lehet. Futhatsz maratont vagy félmaratont 15 fokban és napsütésben, de akár 0 fokban és hóesésben is. 

A lényeg, hogy egy fergeteges kétnapos futóbuli vár rád, távok kavalkádja, szombat este futó-disco, vasárnap félmaratonnal!

A következő távok közül választhatsz: 
maraton, félmaraton, harmadmaraton, negyedmaraton, hatodmaraton.

Mindezeket futhatod egyéniben, párban, egyben, két részletben, és három részletben. (Nem minden táv párosítható az összes felosztással, a részletes versenykiírást keresd a www.futanet.hu oldalon!)

Fuss velünk novemberben, a nyárinál 20 fokkal hűvösebb időben!