Turgó és Dani

TT - Az én küldetésem

eXtremeMan - Nagyatád
2014.07.26.

TT – Az én küldetésem

T, mint triszómia: „A Down-szindrómás emberek sejtjeiben a 21. kromoszómából nem egy pár, hanem 3 darab fordul elő.”
T, mint triatlon: „A triatlon sorrendben úszásból, kerékpározásból és futásból álló sportág, ahol a 3 versenyszámot egymás után, pihenés nélkül kell teljesíteni.”
És mi köze ezeknek egymáshoz illetve hozzám? Dani, a nagyobbik fiunk Down-szindrómával született. Itt egy hármas. A maraton teljesítése után új kihívás elé néztem. Ez pedig a triatlon lett. Itt is egy hármas. Elhatároztam, hogy az idén teljesítem a nagyatádi eXtremeMan triatlon verseny távját egyéniben. Ez 3,8 km úszást, majd 180 km kerékpározást és végül 42,2 km futást jelent. A versenyem 226 km-ét pedig felajánlom a Down Egyesületnek és szeretnék 226.000 Ft-ot összegyűjteni Nekik, hogy az általuk megálmodott CsodaKert létrejöhessen! Hiszen mi is a Csodavárba járunk fejlesztésre Danival és nagyszerű eredményeket érünk el közösen!
Ha van lehetőséged kérlek támogass, hogy mindkét küldetésemben sikerrel járjak!
Főoldal / Jó Ügyek támogatóinak / Követek és vállalásaik

Váltsuk valóra a CsodaKertet, ahol a gyermekek fejlesztése élmény lehet!


A Down Egyesület – missziójának megfelelően – kiemelt figyelmet fordít a fogyatékkal élő gyermekek fejlesztésére és oktatására, valamint az őket nevelő családok teljes körű támogatására, elsősorban a gyermekek korai életszakaszában, mivel ekkor érhetőek el a legjelentősebb eredmények. Célunk, hogy élménnyé varázsoljuk a nyíregyházi Csodavár Korai Fejlesztő Centrumban korai fejlesztésben résztvevő gyermekek és családjaik számára a kötelező terápiákat és az intézményben eltöltött időt. A következő, CsodaKert nevű projektünk olyan módon teszi lehetővé a gyermekek fejlesztését, hogy a játék örömét semmi sem zavarja meg, nincsenek irányított foglalkozások, nincsenek fárasztó tornák.

A CsodaKert egy olyan élmény- és fejlesztőközpont lesz, amely ötvözi a hagyományos játszóházi labirintusokat és a német Kükelhaus által kifejlesztett, szenzoros érzeteken alapuló kertet , így kiválóan kiegészíti majd a Csodavár jelenlegi, speciális, korai fejlesztésre használt eszközeit. A CsodaKert a gyermekek spontán játéktevékenységét és kíváncsiságát kihasználva, az összes érzékszerven és a mozgáson keresztül fejleszti az idegrendszert, segíti a nagymozgás, a figyelem, az érzékelés és az összes tanulási részképesség fejlődését, miközben a gyerekek számukra akár ismeretlen anyagokkal, illatokkal, látvánnyal, hangokkal és egyéb tapasztalatokkal gazdagodhatnak.

A CsodaKertben 3 házikó fog lebegni: az ILLAT, a HANG és a TAPINTÁS háza. A házikók 1-1 millió forintba kerülnek, így összesen 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni a CsodaKert házikóira.

Adományozók listája

2014-06-06 Turgó 3 800Ft Az úszás 3,8 km-e már elkelt! :)
2014-06-06 Tündi az összeg nem publikus
2014-06-10 Maki 2 000Ft
2014-06-11 krisz 2 000Ft Hajrá Turesz! Megy ez Nektek!!!
2014-06-11 ÉviLaci az összeg nem publikus Bízunk a csodában!
2014-06-11 Golyó és Mónika 20 000Ft TE vagy a legnagyobb hős!!!!! :-)
2014-06-16 Cyco és Jucus 2 000Ft Hajrá Turgó!
2014-06-18 SM 5 000Ft
2014-06-19 Fila 5 000Ft
2014-06-21 anonym 5 000Ft
2014-06-26 Kenyér 2 000Ft Veletek vagyunk!
2014-06-26 manka 2 000Ft Hajrá! :)
2014-06-30 anonym 2 000Ft
2014-07-14 Santa Monica 5 000Ft Sok sikert a Csodakert megvalósításához, ezeknek a csodálatos gyerekeknek :D
2014-07-15 Edina + Béci 20 000Ft :)
2014-07-16 Gréti 5 000Ft
2014-07-19 Tünde 3 000Ft
2014-07-19 Zsu 1 000Ft
2014-07-20 ViniBike és Barátai 136 000Ft A ViniBike többet ad! :)
2014-07-21 anonym 5 000Ft Csodák mindig vannak.
2014-07-23 KubóÉvi 2 000Ft Jó ügyért, jó helyre!

Kapcsolódó esemény - eXtremeMan - Nagyatád

2014-07-26

Magyarország legrégebbi triatlon versenyéről van szó. A sportág ezen távját hosszútávú triatlonként, vagy a triatlon királykategóriájaként is emlegetik, ahol 3,8 km úszás, 180 km kerékpározás és 42,2 km futás teljesítése a cél egymás után. Az idén a jubileumi 25. verseny kerül megrendezésre, ezért hatalmas az érdeklődés nem csak itthonról, hanem külföldről is. Nyolc országból mintegy 700 egyéni, a több mint 200 váltóban pedig további 800 versenyző fog rajthoz állni.